Az Üzletem.hu összefoglalója.
„A hierarchia mellett a kreativitás a NAV domináns jellemzője”
A csaknem hat év után a NAV-hoz visszatért Vágujhelyi Ferenc úgy látja, nagy felelősség és komoly teendők hárulnak a hivatalra az adózók kiszolgálásában: a többség ugyanis szabályosan adózik, ha ehhez könnyen érthető és egyszerűen használható online felületeket vehet igénybe.
Hogy jött össze a 18 százalékos GDP-növekedés?
Közzétette a részletes adatokat a statisztikai hivatal.
Hét százalék alá csökkent a munkanélküliség az Európai Unióban
A júniusi 7,1 százalék után augusztusban 6,9 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat. 2020 júliusában 7,6 százalékos volt a ráta.
70 milliárd forinttal támogatja a kormány a munkahelyi képzéseket
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.
Jogsértésen érték az építőanyag-kereskedők 60 százalékát
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.
Folytatódik a benzin és a gázolaj drágulása a magyar kutakon szeptember 3-án
A Mol 2-2 forinttal emeli a benzin és a gázolaj literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát pénteken.
Bővülhetnek a „zöld” hitellehetőségek
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját.
Hatályba lépett a Környezetvédelmi Közbeszerzési Etikai Kódex
A szabályzatot elfogadó állami szervezetek vállalják, hogy környezetvédelmi szempontok érvényesítésére törekszenek közbeszerzéseikben.
Az Erstéhez kerül a Random Capital
Az Erste Befektetési Zrt. tulajdonába kerül a Random Capital Zrt. A tranzakció nyomán az Erste csoportszinten a magyar tőzsde első számú kereskedőjévé válik.
Olcsóbbá tennék az e-autók otthoni töltését
Az autóipar jobb koncepciókat követel a politikusoktól az ágazat elektromos mobilitás irányába történő átalakítása érdekében.
Jön a Nemzeti parkok hete, a legnagyobb ökoturisztikai program
A legnagyobb ökoturisztikai program lesz a Nemzeti parkok hete, amely idén a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivállal együtt tartja a nyitó rendezvényét Gödöllőn.
Mit eszik a kutya? Svédasztalos rendezvény négylábúaknak
Minden gazdi ismeri a jelenséget: a kutya vagy cica megszaglássza a drágán megvett, speciális tápot, aztán többé rá se néz, a pénzünk pedig megy a kukába. Épp az ilyen helyzeteket segít elkerülni az első olyan rendezvény, ahol a kedvenceink egyidejűleg kóstolhatnak meg számos különböző ételfajtát.
Nemzetközi tehetségkutató verseny indul a PR-szakmában
Az ICCO nemzetközi kommunikációs tanácsadó szervezet új, globális versenyt indít 35 év alatti PR-szakemberek számára, amelynek magyarországi selejtezőjét az MPRSZ bonyolítja le.
Jönnek a guruló gasztronómia fenegyerekei
Másfél év kihagyás után újra megrendezik az ország legnagyobb Food Truck Show-ját a Kincsem Parkban. A nemzetközi lóversennyel egybekötött rendezvényen ezúttal a spanyol ízvilág áll a középpontban.
Az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka teljesen be van oltva
Az Európai Unió felnőtt lakosságának 70 százaléka már az összes szükséges dózist megkapta a védettség eléréséhez; EU-szerte összesen több mint 256 millió felnőtt az oltóanyag összes dózisát megkapta.
Külföldön is sokan nyalják a szerb fagylaltot
Az utóbbi években egyre nagyobb mennyiségű fagylaltot gyártanak Szerbiában. A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint 2019-ben történt egy nagy ugrás, amikor 51 százalékkal több jeges édességet állítottak elő, mint egy évvel korábban.
Elkerülhetetlen az áremelés a román vendéglátóiparban
A koronavírus-világjárvány begyűrűzése után teret hódított a házhoz szállítás, az étterem-tulajdonosok nagy része ezentúl sem akar erről a bevált receptről lemondani. Az étlap módosítása is szerepel a tervekben, az infláció miatt pedig azok is drágítani készülnek, akik eddig nem tették meg ezt.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.