Az Üzletem.hu összefoglalója.
Februártól bruttó 167 400 forint a minimálbér, a garantált bérminimum 219 ezer forint
- Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami közel 4 százalékos béremelést jelent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
ÉVOSZ: az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4500 milliárd forintot
- Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
Bizakodóbbak a gazdák, de az állattenyésztőkre nehéz év vár
- Javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a tavalyi negyedik negyedév végére az előző negyedévhez képest, de jellemzően a növénytermesztők optimisták, az állattenyésztők a magas gabonárak miatt a korábbinál pesszimistábban látják 2021-et – mondta a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.
1457 vállalkozás kapott támogatást a nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban
- Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.
Mikor érdemes egyesületet alapítani?
- A nonprofit civil szervezeteknek több típusa van, amelyek közül a két legalapvetőbb az egyesület és az alapítvány. Egyesületet alapítani számtalan célra lehet, feltéve, hogy tevékenysége nem gazdasági célt szolgál, azaz nem profitorientáltan működik. Mire szolgál az egyesület és milyen módon hozható létre? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Biztos megélhetésre számíthat, aki informatikusnak áll
- Komoly lehetőségek elé néznek a pályaválasztáskor az informatika mellett döntő végzős fiatalok – hívta fel a figyelmet az Educatio kiállításon tartott előadásában Solymár Károly Balázs.
Érezhető emelkedéssel kezdte az évet a GKI konjunktúraindexe
- A GKI konjunktúraindexe januárban érezhetően emelkedett, a járvány kezdete óta a legmagasabb értékét érte el, de áprilisi zuhanásának még így is csak alig több mint felét dolgozta le. Az év első hónapjában az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak.
Új üzemeltetője lesz a Gundel étteremnek
- Hosszú távú szerződést kötöttek a Danubius Hotels és az Eventrend Group tulajdonában álló vállalkozások a Gundel étterem és a Bagolyvár étterem üzemeltetésére, valamint az intézményhez tartozó rendezvényszervezésre és catering szolgáltatásra.
Markovich Béla: Így kell gondolni a vevőkre!
- Magasabb szintű felelősségvállalásra van szükség, a vállalkozásoknak segíteni kell a vevőiket, amiben csak tehetik – állítja Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
A világ szállodapiaca 2-3 év múlva érheti el a járvány előtti szintet
- A hazai szállodaipar nyár elejére várt újbóli felfutásának fontos feltétele, hogy mind a víruskezelés és a kapcsolódó oltási programok mind a légi- és szállodaipar újraindítása európai szinten is koordinált módon fussanak – mutat rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága.
Optimistán vágnak 2021-nek a szállodaóriások
- A koronavírus-járvány miatti visszaesés ellenére a szállodaóriások pozitív fejleményekről is beszámolnak: az Accor és a Mariott bővítéseket tervez 2021-ben.
Európai Parlament: mi történt 2021 első plenáris ülésén?
- Az Európai Parlament idei első plenáris ülésén a képviselők átláthatóságot kértek a Covid19 oltási szerződésekkel kapcsolatban és üdvözölték Joe Biden amerikai elnöki beiktatását.
Nem kérhetnek oltási igazolást a munkáltatók Romániában
- Egyes munkahelyeken a munkaadó elrendelheti az időszakos tesztelést Romániában, azonban a cégek nem fogadhatnak el belső szabályzatot, nem kérhetnek oltási igazolást az alkalmazottaktól.