Az Üzletem.hu összefoglalója.
Varga Mihály: Magyarország számít a fiatalok tudására
Magyarország számít a fiatalok tudására, ezért nemcsak a tudás megszerzésére, hanem annak kamatoztatására is lehetőséget biztosít – hangsúlyozta Varga Mihály a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitóján.
Nagy István: a gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt
A szakiskolák tanárait, diákjait egyaránt megbecsüli a kormány – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Sopronban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján.
Palkovics László: sikerrel vette az akadályt az új szakképzési rendszer
Bár az új szakképzési rendszer első évét megnehezítette a járványhelyzet, mégis sikerrel vette az akadályt – mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón.
Ezek a szakképzések lehetnek a legnépszerűbbek
A tavalyi bővülés után az idén tovább nőtt a DEKRA Akademie Aranykalászos gazdatanfolyamain a résztvevők száma. A pandémia hatására a felnőttképző cég ügyfelei között nőtt a magánszemélyek aránya, már meg is haladja a vállalati megrendelők arányát.
Kiket és hol keresnek fel a NAV revizorai a 35. héten? Itt a friss lista
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 30-án kezdődő 35. héten.
Csasztvan Nóra: A végsőkig kitartok, amiben perspektívát látok
Hazai eredmények után szeretném eddigi tapasztalataimat külföldi piacra bevezetett projekten is kamatoztatni. Bízom benne, hogy a DisplayNOW is ilyen lesz – mondta az Üzletemnek Csasztvan Nóra, a DisplayNOW vezérigazgatója.
Mit talált a GVH a tégla piacon?
A Gazdasági Versenyhivatal nyilvánosságra hozta a kerámia-falazóelemek hazai piacán folytatott, gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét.
A családi vállalkozások 14 százaléka számol cégeladással
A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből.
Áfa visszaszerzése a NAV-tól 2021-ben
Mit tehetünk az áfával, ha nem fizetett a magánszemély vevő? Le kell-e mondani az áfáról, ha magánszemély az adósom? Mit tehet a cég, ha nem jutott hozzá az ellenértékhez, de áfa-értelemben nem behajthatatlan a követelése? A kérdésekre az RSM Hungary szakértője válaszol.
Szolgáltatás-külkereskedelem: már alig érzékelhetőek a Covid19-járvány negatív hatásai
2021 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 21 százalékkal nőtt, míg importja 3,4 százalékkal csökkent az előző év azonos negyedévéhez képest. Az aktívum 1571 millió euró volt, 983 millió euróval több, mint 2020. II. negyedévben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Hagyományos ügyfélszolgálatot és átláthatóbb ajánlatokat igényelnek a vásárlók
A hagyományos call center továbbra is a legnépszerűbb ügyfélszolgálati csatorna – derül ki az EY digitális szokásokat feltérképező, 18 000 háztartást vizsgáló nemzetközi kutatásából.
Augusztusban is felefelé araszolt a GKI konjunktúraindexe
A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások augusztusban is kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak.
100 milliárd forint forrásra pályázhatnak a vállalkozások
A kormány célja az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, ezért minden eddiginél több forrást szánunk a Magyar Multi Programra, hogy az ígéretes hazai vállalkozásokat hozzásegítsük a nagyvállalattá váláshoz. Ezt biztosítja a Magyar Multi Program augusztus 30-án megjelent újabb felhívása is – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
Lakossági napelemes és fűtési rendszerek: jön az új pályázat, várják a véleményeket
Szeptember 12-éig lehet véleményezni a lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásáról szóló pályázati tervet – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikárét felelős államtitkára.
HSUP: egyetemről a világpiacra
A Hungarian Startup University Program (HSUP) első évének kilenc döntőse azt mutatja, hogy rövid idő alatt is lehet piacképes startupokat indítani, amihez érezhető segítséget nyújt az ezreket elérő, professzionális információkat átadó új egyetemi képzés.
Hogyan könnyíthető meg a vállalkozások adóügyi vitáinak határokon átnyúló rendezése?
Az Európai Bizottság a határokon átnyúló adóügyek egyszerűsítéséhez az uniós kis- és középvállalkozások véleményét kéri.
Nem tudott a sofőr a hamis Nike cipőkről
A pénzügyőrök egy járművet ellenőriztek az M1-es autópálya komáromi szakaszán. Az autó mérlegelésekor kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint négy tonna.
Csalók bombázzák az óvatlan MVM Next-ügyfeleket
Bankkártyaadatok megszerzését célzó hamis fizetési emlékeztetővel tévesztik meg az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. óvatlan ügyfeleit.
Egyre kevesebbet tudunk a borról, mégis biztos kézzel vásárolunk
A brit Wine Intelligence – borfogyasztási szokásokat, borpiaci tendenciákat elemző intézet – új kutatása szerint a fogyasztók egyre kevesebbet tudnak a borról, mégis magabiztosan választják ki a számukra kívánatos tételeket a hatalmas kínálatból.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.