Az Üzletem.hu összefoglalója.
Mosóczi András: Minden szakmában be kellen vezetni a minimálbér + teljesítménybér rendszert
Egyre nagyobb igény lesz a kreatív gondolkodásra, a jó probléma megoldó képességre, az innovációra – mondta az Üzletemnek Mosóczi András. A mateking.hu matematika oktatóprogram alapítójától azt is megtudtuk, hogy most vezetik be az osztrák piacra az oldal német nyelvű ikertestvérét.
Külföldi befektetési szolgáltatóval kötött tbsz: kérdések és válaszok
Az Szja tv. alapján tartós befektetési szerződés (tbsz) köthető külföldi befektetési szolgáltatóval, illetve hitelintézettel is (a továbbiakban: befektetési szolgáltató). A témával kapcsolatos gyakori kérdésekre a NAV szakértői válaszoltak.
Ennyi lakás épült tavaly Magyarországon. Sok vagy kevés?
Tavaly 21 127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban – jelentette a KSH.
Egy megoldás a papíralapú számlázás helyett
Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, valamint a Vascular Holding közösen 600 ezer eurót fektetett be az SDSYS-be.
Lassan már négy éve nem változik az alapkamat
A monetáris tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, és arra alapozva határozza meg, milyen mértékű lépés szükséges az inflációs cél elérése érdekében.
A munkaerő toborzása 45 százalékkal felgyorsítható mesterséges intelligenciával
Employer branding, onboarding, HR-applikációk – divatos és gyakran puffogtatott kifejezések nem csak a toborzók és kommunikációs szakemberek, de a cégvezetők körében is. Mindeközben kevés vállalatot jellemez tudatosság a HR-stratégiát, a toborzásra fordított erőforrásokat és a járulékos költségeket tekintve, holott egy új kolléga kiválasztása átlagosan 50 napba és közel 1,2 millió forintba kerül a cégeknek. A kihívás és a verseny óriási, de a technológia ebben is partner: mesterséges intelligenciával a toborzásra fordított idő és a költségek is jelentősen csökkenthetőek.
Gyulán mutatják Magyarország legjobb pálinkafőzdéit
Gyulán április 24-én tartják Magyarország legnagyobb pálinkabemutatóját.
Trump 2,5 milliárd dollárt kért a koronavírus elleni védekezésre
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.