Több mint 17 millió forint értékű, rossz minőségű maszkot vont ki a forgalomból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Pest megyében jelentették be vámkezelésre azt a 20 ezer védőfelszerelést, amiről a tételes áruvizsgálatkor úgy tűnt, hogy egészségügyi felhasználásra alkalmatlanok. A vállalkozó sem tudta bizonyítani, hogy a szájmaszkok megfelelnek az alapvető egészségvédelmi- és biztonsági követelményeknek. A védőfelszerelésből álló szállítmányt megvizsgálta a fogyasztóvédelmi hatóság is. A szakvélemény alapján a termékek nem felelnek meg a termékbiztonsági szabályoknak és megtiltották azok forgalomba hozatalát.
A több mint 17 millió forint értékű szállítmányt a pénzügyőrök lefoglalták.
A NAV fokozott figyelmet fordít az engedély nélküli, silány minőségű egészségügyi termékek felderítésére és azok kereskedelemből való kizárására. (NAV)
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.