Első körben 183 vállalkozás nyert el összesen 19,2 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 KKV beruházás-élénkítő támogatási programban – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára május 13-án, az első támogatói okiratok átadása előtt.
Az államtitkár elmondta: a pályázatra 1885 cég jelentkezett, folyamatos a beadott igénylések értékelése. Először a négy kevésbé fejlett régió vállalkozásai kapnak értesítést a támogatásról.
Az 1+1 program célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása vissza nem térítendő támogatással, a vállalkozások termelékenységének javítása és az általuk termelt hozzáadott érték növelése érdekében. Szabados Richárd a Demján Sándor Program folyamatban lévő elemeiről egyebek mellett elmondta: a Széchenyi Kártya termékek kamatát két körben csökkentették; a márciusi és az áprilisi adatok alapján átlagosan havi 1600 igénylést adnak be a vállalkozások a korábbi 1200 helyett, az igényelt összeg pedig 52 milliárd forint a korábbi 40 milliárd után. A likviditási típusú finanszírozások esetében is csökkentették a kamatokat. Március-áprilisban havi 700 igénylés érkezett a korábbi átlagos 550–600 után, és havi 30 milliárd forintos igény jelentkezett a korábbi 25 milliárd helyett.
Az EXIM Bank januárban öt exportösztönző termékkel jelentkezett, a hitelkeresletek alapján májusban két új hitelt indítottak. A 250 milliárd forintos forgóeszköz-hitelkeret az igénylések alapján egy hét alatt betelt. A beruházási típusú hiteltermékek esetén 350 milliárd forint a rendelkezésre álló keret, az első negyedévben 1000 igénylés érdekezett, ami gyakorlatilag lefedi a keretet - jelezte az államtitkár.
A 9 milliárd forint keretösszegű „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” alprogramra a regisztrált vállalkozások közül 5300 nyújtott be pályázatot 6,8 milliárd forint értékben. Eddig 3800 igénylés értékelése zárult le, közülük 2700 lett jogosult összesen 5 milliárd forint támogatásra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint a tőkefinanszírozási programok 100 milliárd forintos keretére 1100 cég regisztrált, ebből 300 be is adta igénylését; ezek elbírálása folyamatos, eddig hat pozitív döntés született.
Hunyadi László, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a 1+1 KKV beruházás-élénkítő támogatási program részleteiről a többi között elmondta: a programot 50 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, a vállalkozások 5 millió és 200 millió forint közötti összeget igényelhetnek, a tervezett fejlesztés 50 százalékos támogatást kaphat. Egyebek mellett eszközbeszerzésre, technológiafejlesztésre, innovációs és informatikai fejlesztésekre, kis- és nagyhaszongépjárművek beszerzésére vagy tanácsadási szolgáltatások igénybe vételére igényelhető támogatás.
Az első ütemben az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli régió vállalkozásai nyertek el támogatást, mivel ezek a régiók gazdasági szempontból fejletlenebbek – jelezte a helyettes államtitkár. (MTI)
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.