A gazdák már készülhetnek az őszi kalászosok vetésére

2019. 08. 13., 11:00

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmag piaci helyzetet. A NÉBIH szaporító területekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.

Takács Géza kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, amely érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5–6,4 t/ha között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé a tavalyi évhez képest alacsonyabb (4-5,4 t/ha) termést hoz.

A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint minőség vonatkozásában a várakozások országrészenként eltérnek: búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmag tisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászos terményárak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.

A széleskörű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101 ezer forint tonnánként. Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár.

A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Takács Géza hozzátette: az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2017-ben 94 ezer, 2018-ban pedig 99 ezer forintért kelt el a vetőmag-piacon egy tonna őszi búza vetőmag.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-08 16:41:10
A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS