Befogták a hajók karbonkibocsátását, majd cseppfolyósítás után – világelső módon – áttöltötték egy másik tengeri járműre. Ez lehet a legolcsóbb módja az ENSZ karbonkibocsátásra vonatkozó előírásainak betartására.
Sanghajban, a Yangshan kikötőben valósult meg a világ első olyan cseppfolyósított szén-dioxid-átadása, amely során egy hajó fedélzetén begyűjtött szén-dioxidot egy másik hajóra töltöttek át. A műveletet egy 14 ezer konténeres kapacitású óriással, az Evergreen panamai felségjelzésű EVER TOP-jával hajtották végre. A megoldás neve Fedélzeti Karbonelnyelő és -tároló Rendszer (OCCS), amit a Kínai Állami Hajóépítő Vállalat Sanghaji Hajózási Dízel Motor Kutatóintézete fejlesztett ki.
Az OCCS alkalmazásával Sanghaj megteremtette a hajók által kibocsátott szén-dioxid begyűjtésének, tárolásának, hajók közti átadásának, szállításának és újrahasznosításának zárt körforgását.
Ez a megoldás lehetőséget ad a nemzetközi hajózás kibocsátásának csökkentésére, és új mércét állít fel az iparág zöld átmenetében – közölte a Kínai-Shanghaji Kísérleti Szabadkereskedelmi Zóna. A kormányzati közlemény hangsúlyozza: az ENSZ Nemzetközi Tengerhajózási Szervezetének szigorú kibocsátási előírásai szerint a hajótulajdonosoknak vagy a régi hajókat kell metanolmeghajtásúvá alakítani, vagy új, ammóniával működő hajókat kell építeniük. Mindkét lehetőség jelentős költségekkel jár, de az OCCS egy harmadik opciót nyújt.
„A rendszerünk egyrészt a meglévő átalakítási költségek felére csökkenti a ráfordításokat, másrészt meghosszabbítja a hajók élettartamát is, miközben a hulladékból hasznot termel” – vezette le a kutatóintézet környezetvédelmi berendezésekért felelős vezérigazgatója. Su Yi hozzátette: a rendszer a szén-dioxid-kibocsátás több mint 80 százalékát képes befogni, és a tisztasága eléri a 99,9 százalékot.
A sanghaji műveletben részt vett konténerszállító átalakítása tízmillió amerikai dollárba (kb. 3,4 milliárd forint) került, ami kevesebb mint a fele a metanol- vagy ammóniahajtásúvá történő átalakítás költségének. Fontos továbbá, hogy a begyűjtött és cseppfolyósított szén-dioxid ipari célokra értékesíthető, ami évente akár nyolcmillió dollár (kb. 2,7 milliárd forint) bevételt hozhat.
A karbonbefogó és -cseppfolyósító rendszer széles körű elterjedésének egyik legnagyobb akadályát eddig az jelentette, hogy a szén-dioxid kirakodása bonyolult és költséges műveletnek számított. Sok ipari felhasználó olyan kisebb kikötők közelében működik, amelyek nem képesek fogadni a nagy konténerszállító hajókat. Éppen ezért az OCCS hajóról hajóra történő átadásának technikája óriási jelentőséggel bír, hiszen a nagy teherszállítóval be sem kell hajózni a kikötőbe – arról egy kisebb jármű a vizen is képes átvenni a szén-dioxidot, sokkal olcsóbban, mint a hagyományos megoldások.
A módszer lehetővé teszi az átviteleket olyan horgonyzó helyeken is, ahol nincs kiépített kikötői infrastruktúra. Ez főleg hosszú utak során jelent előnyt: a begyűjtött szén-dioxid a meglévő tengeri útvonalakon keresztül eljuttatható a további kezelést végző speciális terminálokba.
A „sanghaji megoldás” globális elterjesztéséért a kutatóintézet szakértői részt vesznek a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet újonnan alakult OCCS-munkacsoportjában. A céljuk az, hogy a sanghaji tapasztalatokkal hozzájáruljanak a tengeri szén-dioxid-megkötésre és -átadásra vonatkozó globális szabályozások és szabványok előkészítéséhez – áll a közleményben.
A címlapkép illusztráció. Forrás: Evergreen
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.