Egy új tanulmány bebizonyítja: ötödannyi energiát és vizet igényel, illetve legalább 61 százalékkal kevesebb szén-dioxidot termel az akkumulátorgyártáshoz szükséges fém újrahasznosítása, mint a kitermelése. Érthetetlen, hogy inkább kidobjuk, de van jó megoldás.
Az elektromos járművek, a hordozható elektronikai eszközök és a megújuló energia tárolásának növekvő igénye miatt a lítium létfontosságú ásványi anyaggá vált. Ahogy a világ a tiszta energiára épülő jövő felé halad, a lítium-akkumulátorok újrahasznosítása egyre kritikusabb kérdés lesz.
Erre összpontosított az Edith Cowan Egyetem (ECU) új kutatása, amelyből kiderül: az elavult akkumulátorok lítiumforrásként való felhasználása csökkenti a környezeti hatásokat, biztosítja a hozzáférést az értékes erőforráshoz, támogatja a körforgásos gazdaságot és hosszú távú fenntarthatóságot teremt az energiaszektorban.
Az ausztrál egyetem doktorandusz hallgatója, Afrin Sadia által is jegyzett tanulmány rávilágít: a globális lítiumion-akkumulátor-piac éves összetett növekedési rátája várhatóan 13 százalék lesz, és 2027-re eléri a 87,5 milliárd dollárt.
A lítiumfogyasztás pedig a 2020-as 390 kilotonnáról 2026-ra körülbelül 1600 kilotonnára nő.
Mint ismert, a lítiumion-akkumulátorok kapacitásának csupán 20 százalékát használjuk ki, aztán ahogy tovább csökken a kapacitás, az elektromos járművek és például okostelefonok érezhetően egyre rövidebb ideig működnek, és nagyon gyorsan használhatatlanná válnak. Megfelelő újrahasznosítás nélkül ez azt jelenti, hogy a hulladéklerakókba kerülő elhasznált akkumulátorok a lítiumkapacitásuk közel 80 százalékát még mindig tartalmazzák.
„Az életciklusuk végére jutott akkumulátorok esetében az egyértelmű megoldás az újrahasznosítás – mondta Asad Ali, a tanulmány első szerzője, aki kormányzati adatokra hivatkozva hozzátette: az újrahasznosító ipar évente 603 millió és 3,1 milliárd dollár közötti értéket képviselhet valamivel több mint egy évtizeden belül. Ezeknek az akkumulátoroknak az újrahasznosításával nemcsak a megmaradt lítiumhoz lehet hozzáférni – amely már eleve közel 99 százalékos tisztaságú –, hanem nikkel és kobalt is kinyerhető belőlük.”
Ali hangsúlyozta: bár az újrahasznosítással visszanyert lítium várhatóan nem befolyásolja a kitermelést vagy az ellátási lánc további szakaszait, a folyamat jelentős környezeti előnyöket kínál. „Az újrahasznosítási folyamatok jelentősen csökkenthetik a földhasználatot, a talajszennyezést, az ökológiai lábnyomot, a vízhasználatot, a szén-dioxid-lábnyomot és a környezetbe jutó káros vegyi anyagokat, ezáltal mérséklik az üvegházhatású gázok kibocsátását és minimalizálják a hulladékot.”
A bányászat egy tonna lítium előállításakor akár 37 tonna szén-dioxidot bocsát ki. Az újrahasznosítási folyamatok 61 százalékkal kevesebb szén-dioxidot termelnek, 83 százalékkal kevesebb energiát használnak, és 79 százalékkal kevesebb vizet igényelnek a bányászathoz képest.
„Az újrahasznosítás során kinyert lítium ráadásul már 99 százalékban tisztított, ami azt jelenti, hogy az utófeldolgozás során megtakarítják az energiát, a vizet és a kibocsátásokat” – hangsúlyozta Ali.
Muhammad Azhar, az ECU oktatója és a tanulmány társszerzője hozzátette, hogy „a bányászati ipar valójában egy másik forrást is kínál a leselejtezett vagy az életciklusuk végére ért akkumulátorok számára, mivel a bányászat villamosítása egyre nagyobb lendületet kap”. A lítiumion-akkumulátorok újrahasznosítása előtt azonban vannak még megoldandó kihívások. „Az innováció üteme messze meghaladja a szabályozás fejlődését, és az akkumulátorok kémiai összetétele is folyamatosan változik, ami bonyolultabbá teszi ezeknek az akkumulátoroknak az újrahasznosítását. Egyértelmű szükség van ugyanakkor beruházásokra a megfelelő infrastruktúrába, hogy létrejöjjön ez a körforgásos gazdaság.”
A címlapkép illusztráció. Fotó: Tyler Lastovich/Unsplash
Nukleáris hatósági találkozót tartottak Csehországban, amelynek fókuszban az új atomerőművi blokkok, a kis moduláris reaktorok, valamint a hosszú távú üzemeltetés volt.
