Több százezer vélemény alapján keresik az Év Szállása verseny győztesét

2019. 07. 11., 10:15

Hetedik alkalommal indult el az Év Szállása verseny. A vendégek szavazatai, a Szallas.hu honlapon található vendégvélemények és a szakmai zsűri rangsora alapján ítélik oda a díjakat több kategóriában.

Idén is keresik az Év Szállását, majd kiosztják a magyar turisztikai piac legkiemelkedőbb szakmai, népszerűségi és minőségi elismeréseit – írja a turizmus.com.

Az év turisztikai kulcseseményét a Szallas.hu immáron hetedik alkalommal szervezi meg.  A megmérettetés és a rangos díjátadó célja felhívni a figyelmet a turizmus szakma remekeire és Magyarország kincseire.

„A verseny időtartama alatt, a díjátadón és azon túl is kiemelt figyelmet kapnak a szálláshelyek és a turisztikai attrakciók üzemeltetői, valamint a szakma képviselői” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere.

Az Év Szállásának járó fődíj és díjak mellett idén is kitüntetik az Év Turisztikai Attrakcióját.

„Több mint 200 ezer utazó szavazatát és 950 ezernél is több véleményt veszünk figyelembe” – mondta a marketingmenedzser.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS