Szallas.hu: főként 1–2 éjszakás „kalandokat” kerestek belföldön a hazai vendégek

Szallas.hu: főként 1–2 éjszakás „kalandokat” kerestek belföldön a hazai vendégek
2025. 04. 14., 16:10

Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában – derül ki a Szallas.hu adataiból.

A szállásfoglaló oldal tájékoztatása szerint az első negyedéves belföldi foglalások 66 százaléka legfeljebb 70 ezer forint értékű, 27 százaléka 70–170 ezer forint közötti értékű volt. Ebben az időszakban az online fizetések összértékének 26 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán.

A legnépszerűbb város Budapest, majd Eger, Pécs, Szeged és Hévíz következett. A tíz leglátogatottabb település közé bekerült még Gyula, Siófok, Miskolc, Hajdúszoboszló és Debrecen. A turisztikai régiókat tekintve Észak-Alföldön és Budapest-Közép-Dunavidéken foglalt a legtöbb belföldi vendég, a harmadik helyet pedig a Balaton szerezte meg.

A szállástípusok közül továbbra is a hotelek voltak a legkeresettebbek, az első negyedév foglalásainak 41 százaléka szállodákba szólt. Az apartmanok a foglalások 25, a vendégházak 17, a panziók 13 százalékát tették ki, míg az egyéb szállástípusokat, például hosteleket a foglalások 4 százalékánál választották a vendégek.

A második negyedévre beérkezett előfoglalások alapján a Balaton térsége kerülhet az élre a régiós népszerűségi listán, megelőzve a hónapok óta vezető Észak-Alföldet. Budapest és Eger továbbra is a legkeresettebb úti célok között szerepel, Siófok pedig a toplista harmadik helyére lépett elő. A Balaton környéki települések közül Balatonfüred, Hévíz, Keszthely és Tapolca iránt is komoly az érdeklődés.

Az utazási szokásokban is észlelhető elmozdulás, a második negyedévre szóló foglalások 40 százaléka kétéjszakás, 25 százaléka hároméjszakás, míg az egyéjszakás utak aránya 24 százalékra csökkent – közölte a Szallas.hu. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-21 15:10:00
A választások utáni héten összességében csökkent a külföldről érkező kereslet a magyarországi lakóingatlanok iránt, de több országból kifejezetten élénkült az érdeklődés. Az ingatlan.com adatai szerint a legerősebb keresletnövekedés Svájcból és az Egyesült Államokból érezhető, de a szavazás utáni héten élénkülés tapasztalható többek között Spanyolországból, Izraelből és az Egyesült Királyságból is.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.