Puskás Aréna: napi 142 millió forint a kötbér csúszás esetén

2019. 04. 03., 08:45

Fürjes Balázs kormánybiztos szerint ütemszerűen és költségemelkedés nélkül halad a jelenleg már szerkezetkész Puskás Aréna építése, amelynek a Magyar Labdarúgás Napjára, azaz november 25-ére kell üzemkésznek lennie.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a keddi stadionbejáráson kijelentette, amennyiben a határidő előtt, már november 15-ére elkészül a létesítmény, akkor válogatott mérkőzéssel, ellenkező esetben kettős rangadóval avatják fel a stadiont. „Már csak az MLSZ-en múlik a szerződés aláírása. Arra várunk, hogy az építtető írásban vállalja-e a november 15-i határidőt, ez a napokban eldőlhet.”

Fürjes Balázs kiemelte, öt alapelvet igyekeztek betartani a munkálatok során. Az első a múlt iránti tisztelet, melynek fényében a régi stadion helyén, a Toronyépület megtartásával épül az új, amely küllemében is a régit idézi, ráadásul az elbontott anyagokat beleépítették az újba.

A kormánybiztos szintén fontos szempontnak tartotta, hogy igazi, XXI. századi aréna valósuljon meg, azaz a közönség gyorsan és könnyen közlekedjen, a lelátó meredeken íveljen fel, ezzel elősegítve a „katlan hangulatot”, illetve így közelebb legyenek a nézők a küzdőtérhez. Szintén alapvetőnek tartotta, hogy a 67 ezer férőhelyes stadion teljesen fedett lesz.

„A harmadik kiemelt cél az volt, hogy több legyen, mint futballstadion. Ennek érdekében 1500 férőhelyes konferenciatermet is magába foglal a létesítmény, a toronyépület pedig múzeumként funkcionál majd, elsőként a névadóról, Puskás Ferencről nyílik kiállítás jövő tavasszal” – mondta Fürjes Balázs, aki hozzátette, az aréna alkalmas lesz szuperkoncertek és fesztiválok megtartására is.

Fontosnak tartotta azt is, hogy száz százalékban magyar legyen a beruházás. Megjegyezte, amíg 15 éve a Papp László Sportaréna tervezésében brit és amerikai mérnökök dolgoztak és a megvalósítást francia cég végezte, addig ezúttal mindent magyarok végeztek a tervezéstől a kivitelezésig, csak az külföldi a stadionban, amit Magyarországon nem lehetett előállítani.

Ötödik pontként kiemelte, hogy nemzetközi szinten átlagos árból kívánták megvalósítani a létesítményt, ennek érdekében nyílt EU-s pályázatot hirdettek, amelyből a legolcsóbbat választották, így a Puskás Aréna áfa nélkül nettó 142 milliárd forintból épül fel. Az összegekről szólva elárulta, a kivitelező napi 142 millió forint kötbért köteles fizetni csúszás esetén.

A kormánybiztos szerint az építkezés 15 ezer embernek adott munkát, a kecskeméti acélgyárosoktól kezdve a kamionsofőrökön át az építőkig, a munkaterületen pedig naponta 1500–2000 ember tevékenykedik. Az építkezés során 10 ezer tonna acélt és 75 lakótelepi ház felhúzásához elegendő vasbetont használtak fel, a küzdőtér 11 ezer négyzetméteres lesz.

Csányi Sándor kijelentette, ma már nyugodtan szemléli az építkezést az európai szövetség (UEFA), de súlyos volt a helyzet, amikor 2017-ben elvették Brüsszeltől a 2020-as Eb társrendező szerepét, mert a Puskás Aréna is komoly csúszásban volt, amit viszont mostanra behoztak. „A stadion biztosan betölti szerepét a négy Eb-mérkőzéssel. Reméljük, a magyar válogatott is betölti az Eb-részvétellel” – mondta a sportvezető, aki a sportág hazai helyzetéről is szót ejtett: sikerként értékelte a tömegesítést és az infrastruktúra javítását, elmaradásként pedig a 6 és 14 év közötti futballisták képzését említette. „Néhány éven belül lesz nemzetközi döntő a stadionban, amely ha bizonyít, akkor Bajnokok Ligája-döntő is lesz.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.