OTP SZÉP kártyával a falusi turizmus fellendítéséért

2021. 07. 12., 12:00

OTP SZÉP kártyáról az elmúlt tíz év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek el falusi szállásadóknál.

Az idén 10 éves OTP SZÉP kártya 1,7 millió kártyabirtokosa ma már több mint 45 000 elfogadóhelyen költheti el juttatását, köztük falusi szállás- és vendéglátóhelyeken is. Az indulás óta eltelt időszakban a SZÉP-kártya juttatásoknak nagy szerepe volt a falusi turizmus fellendítésében: az OTP SZÉP kártyabirtokosok 10 év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek falusi szálláshelyeken. A falusi turizmus fellendítéséhez a turisztikai szolgáltatók digitalizációja is hozzájárult, amit az OTP Pénztárszolgáltató és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége közötti együttműködés is támogatott.

A SZÉP-kártya 10 évvel ezelőtti bevezetésének egyik legfontosabb célja a belföldi turizmus ösztönzése volt. Az OTP SZÉP kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató már a kezdetektől kiemelt feladatának tekintette, hogy elfogadóhelyi hálózatát minél több vidéki szálláshellyel bővítse. Annak érdekében, hogy a belföldi turizmus vérkeringésébe minél könnyebben bekapcsolódhassanak a falusi turisztikai szolgáltatók, az OTP Pénztárszolgáltató az elsők között kötött együttműködési megállapodást a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségével (FATOSZ), hogy ezzel is elősegítse a falusi szállásadók elfogadóhelyi szerződésének megkötését. Így jutott el a SZÉP-kártya elfogadásának lehetősége sok ezer kis szállásadóhoz, akik a szakmai ernyőszervezetnek köszönhetően könnyebben hozzáférhettek a kártyaelfogadáshoz szükséges információkhoz.

„Azzal, hogy a kisebb, falusi szálláshelyek is könnyen és gyorsan tudtak hozzánk elfogadóhelyként csatlakozni, elértük, hogy a SZÉP-kártyákon lévő összegek minél több falusi szolgáltatóhoz jussanak el. Kártyabirtokosaink az elmúlt tíz év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek belföldi pihenéseik során falusi szállásadóknál, ezzel támogatták a falusi szálláshelyeket üzemeltető családokat is” – mondta el Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

Az OTP SZÉP kártya kibocsátója máig működteti a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli, illetve az Ügyfélportálon történő internetes fizetési lehetőséget, ennek köszönhetően valamennyi elfogadóhely számára elérhető az adottságainak és igényeinek legmegfelelőbb megoldás.

„Azt gondolom, hogy a SZÉP-kártya nagyban hozzájárult a belföldi turizmus erősödéséhez, hiszen a falusi turizmus leginkább a belföldi utazókra építve működik. A falusi szolgáltatók forgalmát hozzávetőlegesen 15-20 százalékkal növelte a cafeteria juttatás felhasználásának lehetősége. Az OTP SZÉP kártyával kötött stratégiai megállapodásunk egyik eredménye, hogy segítette a szolgáltatók digitalizációját. Ez volt ugyanis az első digitális rendszer, amelyet minden szolgáltatónak meg kellett tanulnia kezelni” – mondta el Frankó Pál, a FATOSZ elnöke.

Az elmúlt 10 év költései alapján a 2020-as év bizonyult a legerősebbnek, amely során 11,6 milliárd Ft értékben költöttek a kártyabirtokosok pihenésre falusi szállásadóknál – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató adataiból.

„Örömmel láttuk, hogy a SZÉP-kártya a tavalyi évben is kulcs tudott lenni az élményekhez a munkavállalók kezében. Úgy gondolom, hogy a pandémia alatti bezártság még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a városokban élők a nyugodt, természethez közeli feltöltődésre vágyjanak, amelyhez egy kényelmes, nyugodt falusi szálláshely jelentheti a biztos alapot” – tette hozzá Vargáné Jandrasits Ildikó.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.