Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából.
A Budapest Airport szerdai tájékoztatás szerint a Skytrax nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet idén márciusban háromnapos auditon vizsgálta a budapesti repülőtér szolgáltatási színvonalát, és a korábbi háromról négycsillagosra emelte a minősítést.
Ebbe a kategóriába került már korábban a londoni Heathrow, az amszterdami Schiphol, illetve a barcelonai és a bécsi légikikötő. Az elismerés megerősítése annak, hogy az elmúlt négy évben megvalósult százmilliárd forint értékű fejlesztéssorozatot az utazóközönség is nagyra értékeli.
Kam Jandu, a Budapest Airport májusban kinevezett vezérigazgatója kiemelte: a minőség és a szolgáltatások színvonalának emelése a jövőben is fókuszterület a Budapest Airport számára.
A társaság februári közlése szerint a Liszt Ferenc repülőtéren 2022-ben 12 205 070 utas fordult meg, így az utasforgalom az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát. A tavalyi éves forgalom 164 százalékkal haladta meg a 2021. évit, amely a pandémia második éve volt. (MTI)
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.