Megélénkültek a szállodai magánberuházások Budapesten

2019. 07. 02., 09:30

2008-ban Budapest szállodai szobakapacitása az országos kapacitás 31,8 százalékát, 2018-ban 32,2 százalékát tette ki – olvasható az MSZÉSZ elnöki tanácsadójának elemzésében.

A budapesti szállodapiac kínálatának és keresletének alakulását 2008 és 2018 között számos tényező befolyásolta, így a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság, majd ezt követően a gazdaság fokozatos konszolidációja – írja a turizmus.com az elemzés alapján.

A válság következtében leálltak, majd az elmúlt két-három évben megélénkültek a szállodai magánberuházások, a szűkös építőipari kapacitások lassító hatása mellett.

Az elmúlt tíz évben 64,1 százalékkal emelkedett a szállodai vendégéjszakák száma a fővárosban, ami közel háromszorosa a szobaszám 23 százalékos bővülésének – állapítja meg az MSZÉSZ elnöki tanácsadója.

2008-ban a főváros szobakapacitása az országos 31,8 százalékát, 2018-ban 32,2 százalékát tette ki.

Tíz év alatt több mint duplájára, 114,5 százalékkal nőtt a budapesti szállodák bruttó árbevétele, az euróban kifejezett növekedés 69,7 százalékot tett ki. 2012 és 2018 között csaknem megduplázódtak a forintbevételek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS