KSH: markáns visszaesés 2020-ban a turizmus-vendéglátásban a járvány miatt

2021. 07. 27., 18:30

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának évek óta tartó növekedése 2020-ban megállt: 5,4 millió vendég 14 millió éjszakára vette igénybe a hazai szálláshelyek szolgáltatásait, ami 58, illetve 57 százalékos csökkenés 2019-hez képest.

A beutazási korlátozások és egyéb védelmi intézkedések következtében a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért éves forgalmából - az előző évektől eltérően - a belföldi vendégek részesedtek jelentősebben, 72 százalékkal. 2020-ban a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 4,0 millió belföldi vendéget fogadtak, akik összesen 9,9 millió vendégéjszakát töltöttek el. A belföldi vendégek száma 41, a vendégéjszakáké 37 százalékkal csökkent 2019-hez képest. Az éves belföldi forgalom majdnem fele júliusban és augusztusban jelentkezett.

A lakosság az előző évinél 37 százalékkal kevesebb belföldi utazást tett, amelyek során az eltöltött idő 33 százalékkal csökkent. A külföldre látogató magyarok kiutazásainak száma mintegy felével, az utazásokhoz kapcsolódó költések pedig 58 százalékkal estek vissza.

Az előzetes adatok alapján 2020-ban a vendéglátásból folyó áron 1062 milliárd forint árbevétel származott, a forgalom volumene 32 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kereskedelmi szálláshelyek 2020-ban 234 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, folyó áron 58 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben.

A KSH közölte: 2020-ban a külföldiek az előző évhez mérten 48 százalékkal kevesebb, 31,6 millió utazást tettek Magyarországra, amelynek során a tartózkodási idejük 49 százalékkal 70,9 millió napra, az átlagos tartózkodási idejük pedig 2,3 napról 2,2 napra csökkent. Az egynapos utazások száma 46, a többnapos utazásoké 56 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben.

Tavaly a külföldiektől származó bevételek összege 1054 milliárd forint volt, amely 54 százalékkal maradt el az előző évitől. Az utazók átlagos napi költése 16,7 ezer forintról 14,9 ezer forintra csökkent. A szabadidő, szórakozás, egészségmegőrzési célú utazások esetében 18 százalékos, az üzleti, konferencia, üzletelés jellegű utaknál 14 százalékos volt a napi kiadások csökkenése.

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ágban 2020. december 31-én 73 ezer vállalkozást tartottak nyilván, ami 0,5 százalékkal maradt el az előző évitől.

Tavaly júliusban az előző évinél 584-gyel kevesebb, 2891 kereskedelmi szálláshely közel 82 ezer szobával és mintegy 273 ezer férőhellyel várta a vendégeket. Mindegyik szállástípus egységszáma csökkent, ez leginkább a közösségi szálláshelyeket, legkevésbé a panziókat érintette. Továbbra is a szállodákban működött a legtöbb férőhely, azzal együtt is, hogy számuk több mint 22 ezerrel esett vissza. A nyári hónapokban jelentős kapacitással rendelkeztek a kempingek, júliusban 186 egység 62 ezer férőhellyel volt nyitva. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.