Hőtérképen mutatták meg, hogy hol nyaralnak a lengyelek

2019. 05. 23., 11:00

A 2014 végén bezárt budapesti képviselet jövő évi újranyitását a Lengyel–Magyar Turisztikai B2B Workshopon jelentették be Budapesten.

A tervek szerint 2020 első negyedévében megnyíló lengyel turisztikai képviselet a Lengyel Intézet Nagymező utcai épületében kap helyet – jelentette be Dawid Mazur, a Lengyel Turisztikai Szervezet stratégiai és marketingigazgató-helyettese a budapesti rendezvényen.

A budapesti irodát 2014 végén váratlanul és indoklás nélkül zárták be – írja a turizmus.com.

Aktuális kampányuk Lengyelország vendégségbe hív címmel fut a magyar piacon, amelynek fókuszában a városlátogatások, a várak és kastélyok állnak. Az idei tanulmányutakkal Alsó-Szilézia, Varsó, Krakkó, Malopolska és a Mazuri-tavak értékeire szeretnék felhívni a figyelmet.

Hőtérképen mutatta be a workshop résztvevőinek a lengyel piacra 2016-ban belépett Szallas.hu lengyelországi country managere, hogy mely úti célokat kedvelik leginkább a lengyelek és a magyarok egymás országában.

Sziebig Péter elmondta, a lengyelek elsősorban Északkelet-Magyarországot és a fürdőhelyeket preferálják. Általában 4-5 napig maradnak, főleg júliusban és augusztusban, illetve a május 1-jéhez kapcsolódó többnapos ünnep idején érkeznek Magyarországra. A legtöbb vendégéjszakával Hajdúszoboszlót, Egerben, Budapesten, Nyíregyházán és Mezőkövesden töltik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS