Mintegy 95,7 milliárd dollár a becsült vesztesége a három legnagyobb európai turisztikai és vendéglátó piacnak 2020-ban a Statista.com barométere szerint.
A legnagyobb piac, Nagy-Britannia visszaesése 43,8 milliárd dollár lehet. Éves szinten a forgalom 40 százalékkal, 74,5 milliárd dollárra esik vissza és két év alatt érheti el ismét a 100 milliárd fölötti határt – írja a turizmus.com.
A második helyen álló Németországban a 2019. évi 104,9 milliárd dollárról 25 százalékkal, 80 milliárdra esik vissza a 2020. évi forgalom.
A franciáknál az előrejelzés 25 százalékos visszaesést jelez a 2019. évi 117,8 milliárd dollár után, azaz 27 milliárd dollárnyi forgalom vész el. Itt 3 évre becsülik, hogy a 2019. évi forgalom fölé jusson ismét az ágazat, és 2023-ban érheti el a 125,3 milliárd eurót.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.