Ezeken a vonalakon vonatozott a legtöbb kerékpáros

2019. 05. 07., 17:45

A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban – közölte a MÁV-Start kedden.

A vasúttársaság adatai szerint a legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások, illetve Siófok között utazik.

A Dunakanyar felé a szobi és a köztes váci, dunakeszi és felsőgödi állomások is népszerű úti célok. Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.

A MÁV csoport kiemelten kezeli a kerékpárszállítási szolgáltatás folyamatos javítását, már több ezer fedett, kamerával őrzött B+R parkoló fogadja a vonattal továbbutazókat.

Számos újítást vezettek be: két éve már a kerékpárjegy és a kerékpáros túrajegy is megvásárolható e-vonatjegyként, és akár okostelefonon vagy tableten is be lehet mutatni a jegyvizsgálóknak. Az e-vonatjegyeket 10 százalékkal olcsóbban lehet megváltani, ez vonatkozik a kerékpárokra online váltott jegyekre is.

A vasúttársaság további kedvező árú jegyeket is kínál a bringásoknak: kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről – a megtett távolságtól függetlenül – egységesen 420 forintért szállítható bicikli a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni, hanem az azok körül található állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani.

A vasúti vagy Budapest-bérlettel rendelkező ingázóknak pedig érdemes kerékpár-havibérletet váltani. A havi, félhavi vagy 30 napos vasúti bérlettel közlekedők a hétvégi napokon díjmentes kerékpárjegy megváltásával utazhatnak biciklivel együtt, a bérleten feltüntetett viszonylaton.

A kerékpár-szállítási kapacitást is növelték: a bicikliszállítás minden budapesti elővárosi vasútvonalon biztosított. 2020 első negyedévétől a legforgalmasabb Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon pedig forgalomba állnak az emeletes motorvonatok, ezeken még több kerékpár fér majd el. Ezek a járművek hétvégenként megjelennek a Velencei-tó mentén is, nyaranta pedig a Balaton déli partján.

Gyorsvonati kocsik felújításával tavaly ősztől további 20 darab, kerékpárszállításra alkalmas előtérrel is rendelkező személykocsi állt forgalomba (kocsinként 3 kerékpár szállítható), és a 10 IC+ kocsi is közlekedik már próbaüzemben, ezekben 8 kerékpár szállítható. Az IC+ kocsik felhasználását a balatoni forgalomban is tervezi a MÁV-Start. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS