Érvénybe lépett a brit karanténszabály, a turisztikai cégek perre készülnek

2020. 06. 08., 10:00

Érvénybe lépett hétfőn az a brit kormányzati rendelkezés, amelynek alapján kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek. A kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.

A brit turisztikai ágazat legnagyobb vállalatai ugyanakkor jogi eljárást kezdeményeznek az intézkedés visszavonására.

Az új szabályozás alapján a külföldről beutazóknak, köztük a brit állampolgároknak is úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosító kérdőívet kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés 14 napját és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.

A brit kormány online felületén elérhető kérdőívet még az utazás előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak vagy nyomtatott formában, vagy telefonjukban, elektronikusan tárolt formában, a határrendészeti hatóságok kérésére fel kell mutatniuk a kitöltést igazoló bizonylatot.

A kérdőív kitöltésének elmulasztása esetén a beutazók Angliában 100 font (38 500 forint) helyszíni bírsággal sújthatók.

Arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font (385 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.

Skóciában ez a két büntetési tétel 60, illetve 480 font, Walesben és Észak-Írországban még nem határozták meg a büntetési összegeket.

Minősített esetben büntetőeljárás is indítható, és a szabálysértő külföldi állampolgárokat ki lehet toloncolni Nagy-Britanniából.

Ha a beutazó nem tud megfelelő nagy-britanniai lakhelyet megjelölni, a brit kormány gondoskodik elszállásolásáról a karantén 14 napjára, de a szállásdíjat ebben az esetben a beutazónak kell fizetnie.

Az érintettek a karantén két hete alatt munkába, iskolába nem járhatnak, tömegközlekedési eszközökkel vagy taxival nem utazhatnak.

Élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása céljából az elkülönítésben lévők akkor hagyhatják el lakóhelyüket, ha nincs olyan ismerősük vagy hozzátartozójuk, akik ezek beszerzéséről gondoskodni tudnak számukra.

Mentességet jelent a lakhelyelhagyási tilalom alól, ha az érintettnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha közeli hozzátartozója temetésén kíván jelen lenni, ha valamilyen jogi eljárásban kell részt vennie, vagy ha veszélyhelyzet miatt kell távoznia tartózkodási helyéről.

A karanténrendelkezés alól mentesülnek a teherfuvarozásban dolgozók, a külföldről érkező repülőgépek és vonatok személyzetének tagjai, a külföldről érkező orvosok és szakképzett egészségügyi munkavállalók, a diplomaták, nemzetközi szervezetek hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába érkező képviselői, valamint azok a mezőgazdasági idénymunkások, akiknek szerződéses munkavégzési megbízásuk van, bár a munkáltatójuk által nyújtott lakóhelyükön a munkavégzés után nekik is elkülönülten kell tartózkodniuk.

Nem vonatkozik a karanténintézkedés azokra a tranzitutasokra sem, akik brit repülőtereken más járatokra szállnak át, de nem lépik át az útlevélellenőrző pontokat.

A brit turisztikai és szállodaágazat várhatóan már hétfőn bejelenti, hogy jogi eljárást indít a kormány karanténintézkedése ellen, elsősorban azzal az érvvel, hogy az előírás aránytalan és diszkriminatív.

A kezdeményezéshez több mint 500 nagy utazásszervező vállalat és szálloda csatlakozott. E cégek együttes forgalma meghaladja az évi 10 milliárd fontot.

A brit piacon tevékenykedő három legnagyobb légitársaság, a British Airways, az easyjet és a Ryanair ugyancsak bíróságon kívánja megtámadni a karanténintézkedést, és lehetséges, hogy a két jogi eljárást a kezdeményezők egybevonják.

A vállalatok jogi képviselőinek érvelése szerint a külföldről beutazókra az intézkedés sokkal szigorúbb kötelezettségeket ró, mint amilyeneket a jelenlegi szabályozások alapján a már Nagy-Britanniában tartózkodóknak be kell tartaniuk.

A tervezett jogi eljárás indokai között szerepel az is, hogy a nyilatkozatokból következtethetően a brit kormány állításával ellentétben a kabinet saját tudományos tanácsadói sem támogatják a karanténintézkedést.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásához kiszivárgott egy belső leirat, amely szerint a karantént kezdeményező belügyminisztérium illetékesei is ellenőrizhetetlennek tartják a karanténszabályok betartását.

A laphoz eljutott minisztériumi dokumentum szerint a határrendészeti hatóságok semmiféle módon nem tudják megállapítani még azt sem, hogy a külföldről érkező utasok valós adatokat közölnek-e.

Így az adatszolgáltatási és a karanténelőírások megszegőit valójában csak akkor tudják megbírságolni, ha a beutazók teljesen egyértelműen hamis adatokat adnak meg magukról, például ha a névhez azt írják be, hogy Miki egér, a lakhely rubrikájába pedig azt, hogy Buckingham-palota – áll a Telegraph által látott belügyminisztériumi leiratban.

Lucy Moreton, a határrendészeti dolgozók szakszervezetének szóvivője a The Daily Telegraph hétfői kiadásának nyilatkozva „komplett bohózatnak” nevezte a kialakult helyzetet.

MTI/Kertész Róbert, London

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS