Szőlészet-Borászat kategóriában idén a csopaki Szent Donát Birtok nyerte el a Magyarország Legszebb Birtoka címet.
Az AGROTREND csoport kiemelt céljának tartja a mezőgazdaság értékes szereplőinek kiemelését, a mezőgazdaság jelentőségének hangsúlyozását. Ezt a célt szolgálja a harmadik alkalommal kiírt nagydíj, a Magyarország Legszebb Birtoka verseny is – írja a Gusto.
Szőlészet-Borászat kategóriában idén a csopaki Szent Donát Birtok nyerte el a címet. A másik két jelölt a mádi Holdvölgy Birtok, illetve az Etyeki Kúria volt.
A csopaki Szent Donát borászat ihletője az egykori római légiós katona, a szőlészek-borászok viharok elleni védőszentje, aki 173-ban egy Duna-menti csatában tett viharcsodát, és az ő veterán bajtársai ültették be először a csopaki szőlőhegyet. A vulkanikus és meszes terület, a vörösföld pedig ezt azóta is meghálálja.
A családi borászat méltán büszke a múltra épp úgy, mint a helyi olaszrizlingre, furmintra és kékfrankosra, vagy a csopaki vendégszeretetre és patinás szépségű épületére. Az organikus gazdálkodást folytató borászat számára fontosak a helyi értékek, tagja a Csopaki Kódexnek, így ahhoz a helyi borászközösséghez tartozik, amelynek van olaszrizlingje, valamint birtoka, parcellái, művelése és persze borai is teljesítik a közösség által felállított minőségi elvárásokat.
A Magyarország Legszebb Birtoka 2019 Díj kategória győztesei:
Elektromos teherautók gyártásával és újabb kutatás-fejlesztési projekttel szélesíti magyarországi tevékenységi körét a BYD a komáromi üzemének nagyszabású bővítésével.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.