Budapesti szállodák: legalább fél év még a túlélő üzemmód

2020. 11. 13., 13:15

A KSH adatai szerint év első kilenc hónapjában vidéken 42, míg Budapesten 77 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatói. Pozitív forgatókönyv, vagyis a most bevezetett zárás december közepi feloldása is elsősorban a belföldi keresletet jobban kihasználni képes vidéki szálláshelyeknek kedvez majd, és egy év végi hajrá esetén sem várható, hogy országos szinten az idei forgalom meghaladja a tavalyinak a 35-40 százalékát – jelzi előre a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága.

A szeptember elején bevezetett határátlépési korlátozások elsősorban ismét a túlnyomórészt a külföldi vendégekre támaszkodó fővárosi szálláshelyeket érintették érzékenyen: a Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma szeptemberben 92 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, de a romló járványhelyzet miatt a belföldi turizmust jobban kihasználó vidéki szálláshelyek is 35 százalékot meghaladó forgalomkiesést szenvedtek el. Az ősz első hónapjában, amelynek forgalmát máskor hagyományosan gazdag rendezvénynaptár is erősíti, a budapesti kereskedelmi szálláshelyek közel 40 százaléka ki sem nyitott, miközben vidéken is zárva maradt a szállások több mint egynegyede,

A tavaszi és őszi korlátozások hatására az év első 9 hónapjában a vendégéjszakák száma országosan 52 százalékkal esett vissza, a külföldi vendégéjszakák tekintetében a csökkenés 71,6 százalékos, míg a belföldi éjszakák tekintetében 33 százalékos volt. Az STR globális szállodaipari adatszolgáltató statisztikái alapján a magyarországi szállodák átlagos szobakapacitás-kihasználtsága idén eddig mindössze 26,4 százalék volt, annak ellenére, hogy az átlagárak csak 7,7 százalékkal estek vissza. A csökkenés mértéke egyébként európai szinten alacsonynak számít, ennél kisebb arányban csak Ausztriában, Szlovákiában, Svájcban és Bulgáriában estek a szobaárak.

„A hazai szobaáraknak már nem is volt nagyon hová csökkenniük: a főleg fővárosi 4-5 csillagos hoteleket tartalmazó STR-adatbázisban az elérhető szobákra vetített éjszakánkénti bevétel alig haladta meg a 16 eurót, ami az európai mezőny alsó szegmensét jelenti – mutat rá Németh Richárd, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának ügyvezető partnere. – Mindez (a nagyon csekély foglaltság mellett) különösen annak fényében számít igen alacsony értéknek, hogy a kedvezményes ÁFA-kulcs januári bevezetése, valamint a nyári belföldi keresleti csúcsok egyaránt jelentős árfelhajtó tényezők voltak. A nyári szezon végével azonban Budapesten azonnal beszakadtak az árak, ez vidéken (a szeptemberi–októberi hétvégéknek és az őszi szünetnek köszönhetően) csak fokozatosan következett be.”

Kilátások az év végéig

A november 11-től bevezetett korlátozások értelmében a szálláshelyek kizárólag üzleti, oktatási motivációjú vendégeket fogadhatnak, az éttermek bezárnak, a vendégek kiszolgálása kizárólag házhoz szállítással történhet. Az optimista forgatókönyv szerint a korlátozások valóban csak 30 napig fognak fennállni, amely időszakra célzott kormányzati kompenzációt kap a szektor. A szállodák jelentős részére teljes bezárás vár, legfeljebb azok a szálláshelyek próbálkozhatnak egy hétfő–pénteki, azaz 4 éjszakás aktív nyitva tartással, amelyeknek jelentősebb vállalati ügyfélköre van. Nekik ezzel és a kormányzati bértámogatással sikerülhet megtartaniuk a munkavállalóik jelentős részét.

„Szintén élteti a szállásszolgáltatók reményét, hogy amennyiben a járványügyi helyzet érdemben javul, a megbízhatóan magas kereslettel rendelkező karácsonyi és szilveszteri időszakban már újra fogadhatnak vendégeket – mondta Terejánszky Klára, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának senior tanácsadója. – Bármilyen kedvezően ér azonban véget az év, idén mindenképpen 60-65 százalékos lesz a vendégéjszaka-kiesés mértéke, vagyis a magyar szállodapiac a tavalyinak alig több mint egyharmadára zsugorodik.”

A vidéki szálláshelyek hamar újra erőre kaphatnak

A korlátozások feloldásával a vidéki szálláshelyek irányában várhatóan a nyári hónapokhoz hasonlóan robbanásszerűen nőhet meg a kereslet. Ezt egyaránt táplálhatja a kijárási korlátozások miatt kielégítetlen utazási motiváció, illetve az a tény, hogy a külföldi kiutazásokra vonatkozó korlátozások várhatóan csak később és fokozatosan fognak megszűnni.

Budapest turizmusa csak lassan, fokozatosan tud majd újraépülni

Budapest turizmusát, mely 90 százalékban a külföldi vendégéjszakákra támaszkodik, jelentősebb belföldi turisztikai fogyasztás nélkül elhúzódó krízis árnyékolja be. A legfrissebb kedvező vakcina-hírekre azonnal megmozdultak a tőzsdék, ugyanakkor a nemzetközi szabadidős és üzleti turizmus tömeges újraindulása hosszú hónapokat fog igénybe venni és egyelőre még a felépülés kezdő dátuma sem látható pontosan. Az előrejelzések és különböző piaci találgatások az újraindulást tavasz végére, nyár elejére várják.

A koronavírus elleni védőoltás fokozatos kiterjesztésével párhuzamosan először az egyéni szabadidős vendégszegmens, illetve az egyéni üzleti utazók kereslete fog visszatérni. Őket követik majd a szabadidős turistacsoportok, míg legkésőbb várhatóan a rendezvényekhez kapcsolódó kereslet fog visszaépülni. Ez utóbbinál először a kisebb, rövidebb – akár a napi vagy egyéjszakás - rendezvények, vállalati tréningek, továbbképzések piaca indulhat be, ezek pótlására ugyanis a cégek részéről már idén is nagy igény mutatkozott volna.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-14 18:40:00
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS