Az OTP SZÉP kártyás feltöltések összege meghaladta az 1000 milliárd forintot

2021. 06. 18., 13:45

Idén lesz tíz éve, hogy az OTP Pénztárszolgáltató a piacon elsőként elérhetővé tette a Széchenyi Pihenőkártyát, vagy ahogyan sokan ismerik, az OTP SZÉP kártyát. A juttatás mára a belföldi turizmus és vendéglátás egyik motorjává vált, 1,7 millióan használják, a költés pedig tavaly megközelítette a 200 milliárd forintot. Az elmúlt tíz évben a magyar munkavállalók több mint 1000 milliárd forintnyi feltöltést kaptak OTP SZÉP kártyáikra, ekkora összeg állt rendelkezésére annak a több tízezer hazai vállalkozásnak, amelyek csatlakoztak az OTP elfogadóhelyi hálózatához.

Az OTP Pénztárszolgáltató Magyarországon elsőként, tíz évvel ezelőtt, a 2011-es nyári szezonban vezette be az OTP SZÉP kártyát. Az új cafeteria elem bevezetésének célja az volt, hogy egy modern, kártya alapú termékkel ösztönözze a belföldi élményszerzést, tudatosítsa a munkavállalók pihenésének fontosságát, valamint, hogy a szabadidős költések minél nagyobb része maradjon a hazai vállalkozásoknál. Az OTP Csoport a kezdetektől magáénak érezte ezeket a célokat, meglévő infrastruktúrájának és tapasztalatának köszönhetően pedig elsőként tudott a piacra lépni az új termékkel.

Az azóta eltelt egy évtizedben az OTP SZÉP kártya a magyar cafeteria piac egyik legnépszerűbb juttatásává vált, már mintegy 1,7 millió kártyabirtokossal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a magyar munkavállalók több mint egyharmada adhat magának, családjának, vagy a barátainak élményeket a SZÉP-kártyának köszönhetően.

„Mindannyian, akik a SZÉP-kártya tíz évvel ezelőtti bevezetésében részt vettünk, reméltük, hogy egy hosszú távon sikeres terméket hozunk létre. Tudtuk, hogy a cafeteria piacon újdonság lesz a kártya formátum, és azt is, hogy szeretni fogják a munkavállalók, mert a papír utalványokhoz képest nagyon kényelmes a használata. Abban is biztosak voltunk, hogy a sikerhez hozzájárul az OTP Csoport támogatása. Mindezekkel együtt talán egyikünk sem álmodott arról az elképesztő népszerűségről, ami ma a SZÉP-kártyát övezi”–mondta Vargáné Jandrasits Ildikó,az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

„Ez az igen kedvező adózási szabályok mellett annak is köszönhető, hogy aktívan alakítjuk a terméket, folyamatosan fejlesztjük digitális szolgáltatásainkat, – gondolok itt például az új mobiltelefonos alkalmazásunkra, vagy a megújult OTP Portálok oldalra –, és bővítjük elfogadóhelyi hálózatunkat is, hogy kártyabirtokosaink minél kényelmesebben és sokoldalúbban használhassák fel SZÉP-kártya juttatásukat” – tette hozzá.

A tavalyi és az idei rendhagyó év kapcsán kiemelte: „A koronavírus-járvány egyik nagy tanulsága, hogy a turizmusnak és a vendéglátóiparnak muszáj egy stabil belföldi keresletre támaszkodni. Büszke vagyok arra, hogy az OTP SZÉP kártya egy évtizede segíti építeni ezt a biztos alapot, és hozzájárult ahhoz, hogy ezek az ágazatok talpon tudjanak maradni a válság alatt is.”

Az OTP SZÉP kártya elfogadóhelyi hálózatához 2012 decemberében még 18 ezer kereskedelmi egység tartozott, a jelenlegi elfogadóhelyek száma ennek közel két és félszerese, 44 ezer. Ezek közé tartoznak a kereskedelmi és munkahelyi vendéglátóhelyek is.

Az SZÉP-évtized és az elmúlt egy év kapcsán Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke kiemelte: „Az OTP SZÉP kártya mára a szektor egyik megkerülhetetlen partnere lett, hiszen a kártyabirtokosok évi többmilliárd forintos bevételt biztosítanak a vendéglátósok számára, legyen szó akár egy fővárosi patinás étteremről, egy Balaton-parti újhullámos vendéglőről, vagy éppen egy kisváros kockás-abroszos beülős helyéről. Ez a forrás a tavalyi év során, ami a szektor elmúlt évtizedeinek egyik leginkább kihívást jelentő időszaka volt még inkább felértékelődött, és bízunk benne, hogy most, a korlátozások fokozatos feloldásával a vendégek visszatérnek a teraszokra, az éttermekbe, és számos boldog élménnyel lesznek gazdagabbak, akár családi, akár baráti vacsorákról legyen szó.”

Az idei év bár tartalékolással indult, az április 25-től hatályos kormányrendelet értelmében év végéig mindhárom zsebből költhetnek a kártyabirtokosok, így a hatályba lépést követően el is kezdték az addig tartalékolt összegek felhasználását. Az áprilistól folyamatosan növekvő költésekkel az idei évben eddig több mint 91 milliárd Ft értékben költöttek OTP SZÉP kártyáikról a munkavállalók.

„A források utánpótlása is biztosított, hiszen 2021 első öt hónapjában több mint 130 milliárd forintnyi feltöltés érkezett az OTP SZÉP kártyákra, ami 44 százalékos bővülés a tavalyi év azonos időszakához képest, vagyis eredményes és aktív nyárra számíthatunk” – tette hozzá Vargáné Jandrasits Ildikó.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS