Az Airbnb-re is reagáltak az új kormányrendeletben

2019. 07. 05., 11:00

Legtöbb pontjában hatályba lépett az a kormányrendelet, amely nemcsak rendet tesz a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos fogalmak terén, hanem reflektál az ágazatban végbement változásokra is.

A szálláshely-szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos rendeletek kiigazítása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) július 1-jei bevezetésével függ össze – írja a turizmus.com.

Az Airbnb-jelenségre reflektál az egyéb szálláshelyek kategória különválasztása a nem kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából, magánszemély vagy egyéni vállalkozó által hasznosított magánszálláshelyektől.

Új fogalmak a szálláshely szobaegységeinek, ágyainak, illetve befogadóképességének száma is (mostantól például tisztázott, hogy a két vendég részére alkalmas fekvőhely két ágynak számít), az üdülőház helyett pedig az üdülőháztelep elnevezést vezették be.

A 2017 óta létező panzióminősítési rendszerben már nagy hangsúlyt kapott az alapkövetelmények között a megfelelő alváskomfort. A legalább 13 centi vastag, jó állapotú matrac és a korszerű alvásra alkalmas higiénikus takaró, párna most a szállodák és a panziók bejelentési követelményei közé is bekerült.

A rendelet értelmében a szálláshely-szolgáltatók feladata az NTAK-hoz való csatlakozás, és az ő feladatuk az ehhez szükséges szálláshelykezelő szoftver beszerzése.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS