Washington fontolgatja a vírustesztek bevezetését néhány nemzetközi légi járaton

2020. 04. 29., 12:15

Washington fontolgatja a koronavírus-tesztek bevezetését bizonyos nemzetközi repülőjáratokon – mondta az amerikai elnök újságíróknak kedden a Fehér Házban.

Donald Trump (a fotón) kifejtette, hogy azokra a járatokra gondol, amelyek a járvány által leginkább érintett országokból érkeznek az Egyesült Államokba. Mint közölte, a kormányzat illetékesei már dolgoznak ezen az amerikai légitársaságok képviselőivel, és a döntés a nagyon közeli jövőben várható.

Kérdésre válaszolva az elnök Brazíliát nevezte meg, mint az egyik lehetséges gócpontot, s az onnan érkező utasok vizsgálatát helyezte kilátásba. „Megtettem ezt korábban Kínával és Európával is” – fogalmazott, utalva arra, hogy az amerikai kormány eleinte felfüggesztette a beutazásokat ezen térségekből, később pedig az onnan érkezőket letesztelték koronavírusra.

Trump arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban a közeljövőben már napi egymillió vírusteszt elvégzésére lesz mód.

Szintén újságírói felvetésre úgy fogalmazott: elképzelhetőnek tartja, hogy a szövetségi kormányzat megsegítsen tagállamokat, ő személy szerint is nyitott erre, de csakis a járvány miatti gazdasági kiesések pótlásáról lehet szó, a korábbi, rossz gazdálkodásnak betudható nehézségeken a kormány nem segít. Ezt már Steve Mnuchin pénzügyminiszter is megemlítette kedden a Fox televíziónak adott interjújában.

„Azt hiszem, nagy különbség van egy, a Covid-19-betegség miatt veszteségeket elszenvedő állam, illetve egy olyan állam között, amelyet 25 éven keresztül nagyon rosszul vezettek” – szögezte le Trump.

Kitért emellett arra is, hogy azok az államok, amelyek nem működnek együtt a kormánnyal az illegális bevándorlók regisztrálásában és esetleges kiutasításában – az úgynevezett menedékállamok vagy menedékvárosok – esetleg nem vagy csak abban az esetben kaphatnak szövetségi segítséget, ha változtatnak eddigi politikájukon.

Közben kiderült, hogy a képviselőház a tervekkel ellentétben jövő héten mégsem tárgyalja az újabb gazdaságélénkítő csomagot, mivel a képviselők a járvány miatt nem térnek vissza Washingtonba. Ezt Steny Hoyer, a képviselőház többségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője jelentette be. Közölte: a szövetségi fővárosban egyelőre folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és az elhunytak száma, ezért Nancy Pelosi házelnök úgy döntött, hogy határozatlan ideig felfüggesztik az ülésezést.

Donald Trump a sajtóbeszélgetésen lustaságot emlegetett a demokrata politikusok esetében. „Vakációznak” – közölte. „Nézhetik majd Nancy Pelosit, amint fagyizik egy éjszakai televíziós műsorban” – tette hozzá, arra célozva, hogy néhány nappal korábban a házelnök úgy adott interjút a házából az MSNBC televíziónak, hogy közben fagylaltozott, és azt is megmutatta, hogy a mélyhűtője tele van fagylalttal.

A republikánus többségű szenátus a terveknek megfelelően a jövő héten megkezdi az újabb törvénycsomag vitáját.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház legfrissebb adatai szerint az utóbbi 24 órában 2207 új halálos áldozatot regisztráltak az Egyesült Államokban. Ez jelentős növekedés az egy nappal korábbi, 1300 körüli számhoz képest, ami pedig lényegesen alatta maradt a korábbi napi adatoknak.

Ezzel az országban 58 351-re nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma, ami meghaladja a mintegy két évtizeden át tartó vietnami háborúban elesett amerikai katonák számát (58 220). Az igazolt esetek száma pedig átlépte a jelképes egymilliós határt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.