Trump szerint nagyszerű esztendő lesz 2021

2020. 05. 04., 09:15

A gazdasági újraindítást sürgette és a többi között az év végére oltást remélt az új típusú koronavírus ellen Donald Trump amerikai elnök vasárnap este azon a kétórás televíziós beszélgetésen, amelyet a Fox televízió közvetített a washingtoni Lincoln-emlékmű mellől. Az elnöknek nemcsak a Fox újságírói, hanem videón a nézők is tehettek fel kérdéseket.

Az elnök a kérdésekre válaszolva többször is egyértelművé tette, hogy – figyelembe véve ugyan a járványügyi helyzetet, de – az ország gazdaságának és mindennapi életének újraindítását szorgalmazza. Az egyik kérdezőnek válaszolva azt is kifejtette, hogy szeretné, ha szeptembertől az oktatási intézményekben, köztük az egyetemeken is folytatódna a munka.

Donald Trump és a Fox televízió két újságírója Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16-ik elnöke (1861-1865) óriási szobra előtt ültek, s később csatlakozott hozzájuk Mike Pence alelnök és Steve Mnuchin pénzügyminiszter is. „Soha nem volt ilyen csodálatos hátterünk” – mutatott az elnök a kivilágított emlékműre, amely a szövetségi főváros szívében áll.

Trump általában is derűlátón nyilatkozott a következő hónapok kilátásairól, s úgy vélekedett, hogy 2021 nagyszerű esztendő lesz az amerikaiak számára.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyes tagállamok a saját egészségügyi helyzetüknek megfelelően, a saját ütemezésük szerint indítják újra a gazdasági életet. Bár ebben egyes tagállamok szerinte nem eléggé gyorsak. Leszögezte: „a lehető leggyorsabban, de biztonságosan kell visszatérnünk a munkához”.

A járványra utalva úgy vélekedett, hogy 80-90-100 ezer halálos áldozatot követelhet. „Ez szörnyűség, egyetlen embert sem szabadna elveszítenünk” – fogalmazott, elismerve, hogy a vírus pusztítóbb, mint amilyenre ő is számított. Ám reményét fejezte ki, hogy a vírustesztek minél szélesebb körű alkalmazásával gyorsabban feltérképezhetők a vírusfertőzések és diagnosztizálhatók a koronavírus okozta Covid-19 nevű, tüdőgyulladásos betegségben szenvedők. „A legjobb vírustesztjeink vannak a világon” – fogalmazott. Hozzáfűzte: „nagyon bízunk benne, hogy az év végéig meglesz az oltóanyag” az új típusú koronavírus ellen.

A videón bejátszott nézői kérdések egyike arra vonatkozott: nem érzi-e úgy, hogy késve tette meg a járványellenes lépéseket. Trump nemmel válaszolt, s emlékeztetett arra, hogy már februárban lezárta az amerikai repülőtereket a Kínából érkező - nem amerikai állampolgárságú - utasok előtt, miközben politikai ellenfelei rasszizmussal vádolták meg, mert kínai vírusnak nevezte a kínai Vuhan városából elterjedt koronavírust.

Az elnök konkrétan Nancy Pelosi, demokrata párti házelnököt és Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét említette meg, mint akik bírálták őt ezért. Azt hangoztatta: „helyesen cselekedtünk, és legalább másfélmillió ember életét mentettük meg” a határok lezárásával először a Kínából, majd az európai országokból érkezők előtt.

Trump ismét bírálta Kínát, mert szerinte Peking nem időben és nem teljes mértékben adott tájékoztatást a vírus terjedéséről és a járványról, s ismételten leszögezte, hogy ezért majd el kell számoltatni Pekinget. Kifejtette azt is, hogy az amerikai hírszerzés csak január végén tájékoztatta őt a koronavírus járványáról, de - mint mondta - úgy informálták őt, hogy a vírus nem különösebben veszélyes.

„Január 23-án jelentették nekem, hogy lehet, elér bennünket a vírus, de azt mondták, nem nagy ügy. Egyszóval, nem tűnt olyannak a helyzet, hogy csinálnunk kell valamit” – mondta Trump. Majd úgy folytatta: „nem sokkal ezt követően zártam le az országot Kína előtt. A szobában akkor huszonhárman voltunk, s én voltam az egyetlen, aki a határok lezárását akarta”.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS