Májusra jósolja az amerikai gazdaság újraindítását a pénzügyminiszter

2020. 04. 10., 17:00

Májusra jósolta az amerikai gazdaság újraindítását Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjújában.

A tárcavezető úgy fogalmazott: abban a pillanatban, amikor Donald Trump amerikai elnök úgy ítéli meg, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormányzat készen áll elősegíteni a vállalatok és a dolgozók újbóli munkába állását. A műsorvezető felvetésére, hogy ez vajon már májusban megtörténhet-e, a miniszter egyetértő választ adott.

Larry Kudlow, a Fehér Ház országos gazdasági bizottságának igazgatója csütörtökön újságíróknak arról beszélt: Trump elnök nem rejti véka alá, hogy a gazdaság lehető legrövidebb időn belül történő újraindítását szorgalmazza.

„Naponta egyeztet erről a tanácsadóival” – mondta Kudlow. A gazdasági tanácsadó úgy fogalmazott: „reménykedjünk, hogy a gazdaság négy-nyolc hét múlva beindulhat”.

Szerda esti, szokásos napi sajtókonferenciáján Trump azt hangoztatta, hogy nem szívesen jósol konkrét időpontokat a gazdasági újrakezdéshez, mert attól tart, nehogy ez túl korán történjék meg, fellobbantva a járvány újabb hullámát. Úgy fogalmazott: a gazdaság sokak által már várt újraindítása „szakaszonként történhet meg”, vagyis először azokon a vidékeken, amelyeket kevésbé sújtott a járvány.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, aki egyúttal a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport tagja is, csütörtökön a CBS televízióban optimistán nyilatkozott. Kifejtette, hogy szerinte az amerikaiak jó része a nyáron már elutazhat vakációzni. Azt hangoztatta, hogy bár jelenleg a kijárási korlátozásokat fenn kell tartani, nyárra ezeken már bőven lehet lazítani.

Optimistán nyilatkozott Fauci az NBC televízióban is. Azt mondta: nemsokára elérhetőek lesznek az új típusú koronavírus okozta betegség antitestkezeléséhez szükséges szerek. Megismételte, hogy néhány reménysugár már látszik, szerinte éppen New Yorkban, ahol stabilizálódott az intenzív osztályokon kezelt betegek száma.

„A járványgörbe laposodni kezd” – fogalmazott a New York államban tapasztalható helyzetről.

New York államban – amely a járvány amerikai epicentrumainak egyike – több mint 150 ezer a diagnosztizált fertőzöttek és 7 ezer feletti a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma. A Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök délutáni adatai szerint az Egyesült Államok egészében több mint 454 ezer a regisztrált fertőzöttek és 16 ezernél magasabb a járványban elhunytak száma.

Három nagyváros első embere különös aggodalommal nyilatkozott csütörtökön. Jack Young, Baltimore polgármestere, Muriel Bowser, a szövetségi főváros, Washington DC vezetője és Jim Kenney, Philadelphia első embere közölte: a járvány új epicentrumai várhatóan ezeken a településeken alakulnak ki.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS