Donald Trump: hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése

2020. 03. 24., 09:15

Hamarosan megkezdődik az új típusú koronavírus elleni szer klinikai tesztelése New Yorkban – mondta az amerikai elnök helyi idő szerint hétfő este a Fehér Házban.

Donald Trump a járványellenes harc kormányzati munkacsoportjának szokásos napi sajtótájékoztatóján kifejtette: már létező gyógyszereket próbálnak tesztelni, hogy vajon együttes alkalmazásuk mennyiben alkalmas a betegség kezelésére. Mint mondta, az egyik ismert maláriaellenes gyógyszert kombinálják egy másik készítménnyel.

Közölte azt is, hogy a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) több mint 13 millió darab orvosi maszkot oszt ki még ezen a héten.

Trump leszögezte: nem engedi, hogy ez a vírus hosszú távú gazdasági-pénzügyi problémává váljon az Egyesült Államok számára, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) egyelőre 15 napig érvényes előírásainak lejárta után pedig felülvizsgálja az érvényben lévő intézkedéseket, korlátozásokat, és a kormányzat akkor hoz majd döntést arról, hogyan indítsa be ismét az amerikai gazdaságot. Utalt arra, hogy a kongresszusban a republikánusok és a demokraták éppen most tárgyalják az ezermilliárd dollárnál is nagyobb összegű gazdaságélénkítési tervezetet, amely a járvány okozta gazdasági visszaesést kívánja enyhíteni.

Hangsúlyozta, hogy mindenki, a tagállamok kormányzói és a szövetségi kormányzat is egyféle tanulási folyamaton megy keresztül, a válság sok mindenre megtanította a politikusokat. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok különböző térségeit nem egyformán sújtja a járvány: a középnyugati államokban jóval kevesebb a megbetegedés, míg a járvány epicentruma a keleti és a nyugati parton, Kaliforniában és New Yorkban alakult ki. Emellett ismét elismerő szavakkal szólt Gavin Newsom kaliforniai és Andrew Cuomo New York-i kormányzók – mindketten demokrata párti politikusok – munkájáról.

Trump fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy meg kell óvni az Egyesült Államok ázsiai közösségeit, mivel a koronavírus terjedése „nem az ő hibájuk”. A megjegyzést a szakemberek annak tulajdonítják, hogy Trump rendszeresen „kínai vírusként” emlegeti a fertőzést, amit Peking többször is erősen kifogásolt, és a helyi sajtó szerint feltételezhetően az amerikai ázsiai közösségekben is félreérthetőnek tarthatnak.

Donald Trump a sajtókonferencia előtt írt alá elnöki rendeletet az árdrágítás megfékezésére. Az értekezleten ezúttal – Mike Pence alelnök és Deborah Birx orvos mellett – jelen volt William Barr igazságügyi miniszter is, aki elmondta, a minisztérium már megindította a nyomozást számos olyan esetben, ahol életbevágó fontosságú gyógyászati eszközök árdrágításáról érkezett jelentés. A tárcavezető hozzátette: az Egyesült Államok valamennyi, összesen 93 ügyészségén megbíztak egy-egy vezető ügyészt az ilyen ügyek kivizsgálásával.

Deborah Birx kitért arra is, hogy Washington figyeli a japán, a dél-koreai és a kínai járványellenes tapasztalatokat, azokból próbál következtetéseket leszűrni.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS