Az Egyesült Államok nyugati államai közös gazdaságélénkítő tervet készítenek

2020. 04. 14., 09:15

AZ Egyesült Államok nyugati partvidékének tagállamai közös tervet készítenek a gazdaságélénkítésre – jelentette be hétfőn este kiadott közös közleményében Gavin Newsom, Kalifornia, Kate Brown, Oregon és Jay Inslee, Washington állam kormányzója.

A három politikus a közleményben leszögezte, hogy az elkövetkező hetekben szorosan együttműködnek „annak biztosítására, hogy a vírus soha többé ne terjedhessen közösségeinkben ilyen mértékben”. Hangsúlyozták, hogy az összehangolt erőfeszítések nem zárják ki az egyes tagállamok önálló, az állam sajátosságait figyelembe vevő lépéseit.

„Lakosságunk egészsége mindennél fontosabb” – írták a közleményben, és kiemelték, hogy az egészségügyi szakemberek véleménye és nem politikai megfontolások alapján döntenek majd államaik gazdaságának újraindításáról és a társadalmi elkülönülés szigorú intézkedéseinek lazításáról.

Gavin Newsom közölte: kedden előterjeszti a szigorítások fokozatos feloldására vonatkozó tervezetét.

Hétfői sajtóértekezletén Andrew Cuomo, New York állam kormányzója azt jelentette be, hogy az északkeleti tagállamok – Rhode Island, Connecticut, New Jersey, Delaware és Pennsylvania – kormányzóival közösen készülnek a gazdaság újraindítására. Phil Murphy, a szomszédos New Jersey kormányzója ugyanakkor a sajtótájékoztatóba videón bekapcsolódva azt közölte, hogy államában még távolról sem tetőzött a járvány. Hasonlóképpen nyilatkozott Gina Raimondo, Rhode Island kormányzója is.

Donald Trump amerikai elnök a járvány elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport hétfő esti sajtókonferenciáján úgy fogalmazott: a kormányzati munkacsoport csaknem befejezte az egész ország gazdasági újraindításának tervét, s hangsúlyozta, hogy ebben egyeztet és együttműködik majd a tagállamok kormányzóival, de a végső döntés az övé, illetve a szövetségi kormányzaté. Megerősítette azt is, hogy döntése meghozatalakor mindenképpen támaszkodik a járványügyi szakemberek tanácsaira.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS