Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek gazdasága fellendítése érdekében az olaj mellett egyre inkább a mesterséges intelligencia fejlesztésére összpontosít.
A szaúdi Data & AI Authority már tavaly októberben globális AI 2020 csúcstalálkozót szervezett, amelyen a közszféra, az egyetemek és a magánszektor érdekeltjei, köztük technológiai vállalatok, befektetők és startupok, részvételével dolgoztak a mesterséges intelligencia jövőjének alakításában – írja a Computerworld.
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is jelentős piaci rést lát a védelmi exportpiacon, így igyekeznek kihasználni a mesterséges intelligenciában és az ehhez kapcsolódó újonnan megjelenő technológiákban rejlő potenciált.
Mindkét olajhatalom elfogadta a Vision 2030 fejlesztési stratégiát, amelyek középpontjában az adatok és az MI állnak, ezzel segítik az olajalapú gazdaságok átállását.
„Az Egyesült Arab Emírségek vezető szerepet tölt be a Perzsa-öböl országaiban az MI fejlesztésében” – mondta Jean-Marc Rickli, a Genfi Biztonságpolitikai Központ kutatója. Ez volt az első ország, amely mesterséges intelligencia minisztert nevezett ki, és Mesterséges Intelligencia Egyetemet alapított.
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.