Versenyt generált a magyar tanácsadói piacon az Andersen visszatérése

2021. 01. 26., 10:00

2020 végére jelentősen növelte részesedését az adó- és jogi tanácsadási szolgáltatások piacán az Andersen Magyarország. A budapesti székhelyű adótanácsadó- és ügyvédi iroda üzleti térnyerését a járványhelyzet okozta gazdasági visszaesés sem akadályozta. Az Andersen a BIG4 tagjai után jelenleg a magyar piac ötödik legnagyobb szereplőjének számít.

A patinás brand az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda együttműködése révén – 18 év szünet után – 2020 júliusában tért vissza Magyarországra. Megállapodásuk értelmében a két cég az Andersen Global nemzetközi tanácsadói cégcsoport tagjaként tavaly nyár óta közösen folytatja tevékenységét.

Az Andersen Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója, Radnai Károly szerint az elmúlt félév üzleti eredményei egyértelműen igazolják a brand visszatérésével kapcsolatos előzetes várakozásokat.

„Nemzetközi szinten és itthon is régóta komoly igény mutatkozott egy ötödik nagy szereplő iránt a piacon. A visszajelzések alapján az ügyfelek örömmel fogadták egy olyan tanácsadó cég felbukkanását, aki nemzetközi hátterével, szakértelmével és szolgáltatásaival felveheti a versenyt a BIG4 tagjaival. Ez ügyfélkörünk bővülésében, nagyobb volumenű megbízásokban és a fontosabb gazdálkodási mutatóink jelentős javulásában is tetten érhető”értékelt Radnai Károly.

Az Andersen Magyarország olyan időszakban állt növekvő pályára, amikor ez a versenytársak többségének nem sikerült. Ennek egyik fő oka, hogy a cég azokon a területeken és gazdasági szektorokban is erősíteni tudott, ahol eddig a nemzetközi hálózat hiánya miatt kevésbé volt versenyképes. Erre példa, hogy az Andersen támogatásával valósulhatott meg 2020 egyik legnagyobb hazai befektetési ügylete, amelynek során az Indotek Group megvásárolta a Waberer’s International Nyrt. részvényeinek közel harmadát. A cég emellett több magyarországi bázisú multinacionális vállaltnak is kiemelt partere lett.

Az Andersen Magyarország 2020 végén közel 100 munkatárssal, ezen belül mintegy 90 adó- és jogi szakértővel rendelkezett, ezzel pedig egyértelműen felzárkózott a legnagyobbak mellé.

Kelemen László, az Andersen Legal magyarországi irodavezető ügyvédje a további növekedés egyik kulcsát az adó és a jogi szolgáltatások összefonódásában látja. „A két szakma sok tekintetben hasonlít egymásra: mindkettő a bizalomra és a jogszabályok alapos ismeretére épül, emiatt kezdtek el egyre inkább összefonódni az évek során. Ezzel a BIG4 tagjai is tisztában vannak. Az előnyünk hozzájuk képest az, hogy ezeket az integrált szolgáltatásokat mi sokkal rugalmasabban tudjuk nyújtani, mert nem végzünk könyvvizsgálatot, így nem kell tekintettel lennünk az ezzel kapcsolatos szigorú összeférhetetlenségi szabályokra” – vélekedik a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS