Vasárnap lejárnak az éves e-matricák

2021. 01. 27., 10:00

Fontos határidő közeleg: vasárnap, január 31-én éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves megyei és országos autópálya matricák. A mentességek és a nagycsaládos kedvezmények megújításának szintén 2021. január 31. a határideje.

Az eddigi évek tapasztalatai alapján nagy rohamra lehet számítani az utolsó napokban, ami az ügyfélszolgálati pontokon, de akár még az elektronikus rendszerekben is fennakadásokat okozhat.

Az éves matricák ára idén inflációkövető mértékben, 3,9 százalékkal nőtt, szintén újdonság a mintegy 120 km-nyi új díjköteles útszakasz:

  • M25 – M3 és Eger összeköttetése
  • M4 – Pest megyei összeköttetése az M0-ás körgyűrűtől Cegléd és Abony között
  • M4 – Berettyóújfalu és Nagykereki között a román határig
  • M85 – folytatása „Sopron, kelet” csomópontig
  • M76 – Balatonszentgyörgyig az M7-től.

Nem mindegy, hol vesszük meg az új matricát. Érdemes tudni: a fenti címen elérhető portál az egyetlen online felület, ahol az autósok a matrica mellé olyan díjmentes kiegészítő szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyekkel átlagos autóhasználat mellett is több ezer forint takarítható meg évente. A felhasználók bankkártyával és átutalással is fizethetnek a matricákért, akár regisztráció nélkül is vásárolhatnak mindössze néhány perc alatt. A díjmentesen igényelhető extrák közé tartozik a 10%-os utasbiztosítási kupon, illetve a 6 hónapos balesetbiztosítás. Ezen kívül 2021-től autósegély biztosítás is igényelhető az autópálya matrica mellé. Az eMatrica Assistance az e-AutópályaMatrica portált üzemeltető Biorobotok Informatikai és Adatfeldolgozási Kft. és az Europ Assistance Magyarország Kft. együttműködésének köszönhetően az autópálya matrica mellé igényelhető asszisztencia szolgáltatás. Az autósegély biztosítás D1 és D2 díjkategóriába sorolt járművek esetében, az egyes e-matricák érvényességéhez igazodva 10 napos, havi és éves időbeli hatállyal köthető meg.

Fontos tudnivaló, hogy az e-matricát minden esetben a díjköteles útra való felhajtás előtt kell megvásárolni, azonban ha az úthasználó 60 percen belül észreveszi, hogy e-matrica nélkül használja az adott utat, még megvásárolhatja az arra szóló jogosultságot, és így elkerülheti a pótdíjfizetést. A kellemetlenségek elkerülése érdekében vásárláskor, még a fizetés előtt ellenőrizni szükséges a megadott rendszámot, felségjelet, járműkategóriát és az érvényességi időt.

e-autopalyamatrica.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS