Új költségvetés készítését javasolja a családoknak Kovács Levente

2020. 03. 29., 11:30

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 csatornán vasárnap reggel.

Két hete, körülbelül amikor a tartós élelmiszereket vásárolták fel az emberek, a készpénzfelvétel is a szokásos mennyiség mintegy háromszorosára nőtt, de nem volt fennakadás. Egyébként Magyarországon minden bankbetét 100 ezer euróig, azaz, mintegy 35 millió forintig biztosítva van – mondta Kovács Levente.

A szakember költségvetés készítését javasolta azoknak a családoknak, ahol jövedelemkiesést okozott a járvány, hogy a megmaradt pénzt minél jobban be tudják osztani. De akiknek nem okozott veszteséget a járvány, azoknak is takarékosságot javasolt Kovács Levente. Mint mondta, aki teheti, annak általában érdemes jövedelme 10 százalékát félretenni.

A cégvezetők figyelmét arra hívta fel a szakember, hogy minden vállalat felelős a munkatársakért, manapság pedig különösen értékes a munkahely megmentése.

Etikátlan lenne, hogy a járvány elmúltával, a gazdasági helyreállítás időszakában azok a cégek álljanak sorba állami segítségért, akik saját munkavállalóiknak nem segítettek a nehéz időkben. Aki hűséges a vállalatához, azt a vállalatnak is segítenie kell – vélekedett a bankszövetség főtitkára.

A PIN-kód nélküli bankkártyás fizetés limitjének ötezerről tizenötezer forintra emeléséről szólva Kovács Levente elmondta: folyamatos a rendszerek átállítása, április 15-re mindenütt így fognak működni a terminálok.

A bankszövetség főtitkára hozzátette: bár a pénzintézetek dolgozói között is vannak családanyák, és olyanok is, akik karanténba kerültek, az összesen 1956 magyarországi bankfiók és kirendeltség közül csupán 96 nem tudott kinyitni az utóbbi napokban. A nyitva tartás rövidítését azonban érdemes megfontolni, hiszen már alig vannak ügyfelek a bankfiókokban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS