Új technológiák, változó üzleti modellek: öt trend 2023-ban

Új technológiák, változó üzleti modellek: öt trend 2023-ban
2023. 01. 24., 12:19

A több éve tartó folyamatos globális instabilitás után az emberek egyre könnyebben férhetnek hozzá az új technológiákhoz (mesterséges intelligencia, web3, tokenizálás), amely elősegíti a kreativitás, a közösség és az adatvédelem fejlődését. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy ezen új technológiákban rejlő értékek révén megváltoznak a felhasználói magatartások, és ennek nyomán az üzleti modellek is átalakulhatnak.

Az Accenture Song tervezőkből, kreatív és technológiai szakemberekből, szociológusokból és antropológusokból álló globális hálózatának felismeréseire és információira épülő, mesterséges intelligenciával alkotott képekkel illusztrált éves előrejelzése 2023-ban a következő trendeket és intézkedéseket ajánlja a vállalatok figyelmébe.

1. Permakrízisben élünk, amihez alkalmazkodnunk kell – a világ az egyik globális katasztrófából lép a másikba, és az embereknek alkalmazkodniuk kell az instabilitáshoz, a vállalatoknak pedig készen kell állniuk a változásra. Ebben segíthet az emberiség évezredes tapasztalatait hasznosító négy válaszreakció (harc, menekülés, összpontosítás és dermedtség). Ez befolyásolja azt, hogy mit vásárolnak, és hogyan tekintenek a márkákra és a munkáltatóikra – a vállalatoknak pedig készen kell állniuk a változásra.

2. Mi várható a hűség terén? – Egy instabil világban az emberek olyan helyeket, közösségeket keresnek, ahová tartozhatnak. Ezért a modern márkák elsősorban a közösségépítésre összpontosítanak, amely újradefiniálhatja a hűséget és a márkarészvételt. Az Accenture kutatásában részt vevő emberek többsége az elmúlt hat-kilenc hónapban például új hobbikat próbált ki, illetve új közösségekhez csatlakozott. Az új technológiák nagymértékben meghatározzák a modell alapját képező alábbi három fő tényezőt.

a. Az összetartozás érzését megteremtő közösségek: például a Reddit, a Discord és a Twitch platformokon.
b. Token-gating: a „csak a tokentulajdonosok” számára fenntartott exkluzív hozzáférés.
c. Gyűjthető tárgyak: digitális műalkotások, autogramok, gyűjtögetős kártyajátékok.

3. A munka immateriális előnyeinek fontossága – miközben még mindig zajlik a vita az irodába való visszatérésről, egy dolog egészen biztos: mindenki érzi az irodai lét, pl. a spontán találkozások vagy a tehetséges fiatal munkatársak következetes irányításának hiányát. Személyes részvétel nélkül veszélybe kerülhet a mentorálás, az innováció, a vállalati kultúra és befogadás kérdése, amely hosszú távon negatív következményekkel jár. Itt az ideje, hogy a vezetők újragondolják a vállalatok működését, és mindenki számára előnyös, logikus tervvel álljanak elő.

4. A mesterséges intelligencia az emberi kreativitást támogató tényezővé válik – a mesterséges intelligencia a kreatív folyamatok új eszközekét a mindennapi felhasználók kezében van. Egyik napról a másikra széles körben is elérhetővé váltak a neurális hálózatok, amelyek kevés erőfeszítéssel és hozzáértéssel lehetővé teszik a szövegek, képek és zeneszámok megalkotását. A mesterséges intelligencián belüli fejlesztések is elképesztő sebességgel érik el a piacot, amely hihetetlen áttörést jelent a kreativitás terén. A vállalatoknak át kell gondolniuk, hogyan tűnhetek ki az AI-vel generált tartalmak tömegéből, és hogyan használhatják a mesterséges intelligenciát az innováció sebességének és egyediségének fokozására.

5. A digitális pénztárcák véget vethetnek a digitális személyazonosság válságának – a személyes adatok felhasználása és az ehhez kapcsolódó visszaélések miatt régóta esedékes az adatkezelés átalakítása. Az online márkaélmény átláthatósága és az ebbe vetett bizalom gyors ütemben csökken. Az adatok feletti ellenőrzés hamarosan visszakerülhet a felhasználóhoz. A tokeneket (fizetési módokat, személyazonosító igazolványokat, hűségkártyákat) tartalmazó digitális pénztárcák tulajdonosai szabadon eldönthetik, mennyi adatot kívánnak átadni – vagy akár eladni – a cégeknek. Ez nagyszerű hír a márkák számára: az emberek által közvetlenül átadott adatok még értékesebbek lesznek, mint a külső féltől származó információk, amelyeket a cookie-k nélküli világban már nem is gyűjtenek.

„A kontroll változása végső soron hatalomváltáshoz vezethet, és az emberi viselkedés e látszólag apró – ám mélyreható – változásai átalakítják az emberek és a vállalatok közötti hatalmi dinamikát” – hangsúlyozta David Droga, az Accenture Song vezérigazgatója és kreatív elnöke. „A vezetői, munkavállalói, vásárlói, fogyasztói és alkotói szerepeket betöltő emberek keresik a módját annak, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést. A szemléletváltásnak és az egyre fejlettebb technológiának köszönhetően az így elért eredmények is változnak majd. A fejlődés nyomán új kép rajzolódik ki elénk.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS