Egy gyermeknap alkalmából készült friss kutatásban arra keresték a választ, hogy mennyire tartják fontosnak a felnőttek az együtt töltött minőségi időt a legkisebbekkel. A szülők túlnyomó többsége szerint rossz hatással van a gyerekekre, ha az okostelefonjaikat nyomkodják a közösen eltöltött idő alatt. Mégis rengetegen találkoztak olyan esettel, amikor a kicsik édesapja vagy édesanyja a készülékével volt elfoglalva a gyermeke helyett.
A gyermeknap alkalmából több mint 1500 résztvevővel készített közvélemény-kutatásában a gyereknevelés és az okostelefonok közti összefüggésekre próbált rávilágítani.
Kiderült, hogy a válaszadók 90 százaléka szerint rossz hatással van a gyerekekre, ha a szülők az okostelefonjaikat nyomkodják, amikor együtt vannak, és mindössze 7 százalék állította azt, hogy nincs rájuk különösebb hatással.
Ebből logikusan az következne, hogy a legtöbben elő sem veszik az okostelefont, amikor játszótérre mennek, vagy épp utaznak a gyerekekkel. A válaszolók kétharmada azonban nagyon gyakran találkozik ilyen esetekkel, és alig 3 százalék mondta azt, hogy ritkán szemtanúja hasonlónak. Sőt, a válaszadók 65 százaléka arról számolt be, hogy 1-2 családtagnál náluk is előfordul, hogy az összejöveteleken a készüléke köti le az illetőt.
Arra a kérdésre, hogy milyen következményei lehetnek, ha egy szülő sokat nyomkodja a telefonját a gyermeke jelenlétében, a legtöbben úgy feleltek, kevesebb minőségi időt töltenek elő a családdal, mint régen, de sokan úgy vélekedtek, hogy a szülők így lemaradnak a maradandó élményekről.
A kérdőívet kitöltők kétharmada érezte már úgy, hogy túl sokat használja az okostelefonját, egyharmaduk pedig különösen figyel rá, hogy ne vigye túlzásba a telefonozást.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Az együttműködési megállapodást Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke, valamint a Magyar Honvédség részéről Veres József ezredes, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred ezredparancsnoka írta alá.