Nulla forintos villanyszámlát szeretne? Siessen a napelemekkel!

2021. 06. 03., 10:45

Egy friss online kutatás szerint az emberek több mint fele gondolja úgy, hogy a napelemekre vonatkozó bruttó elszámolás bevezetését követően is elérhető a nulla forintos villanyszámla, pedig ez a gyakorlatban nem igaz. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője arról beszélt, ez csak akkor lenne megoldható, ha nagyon nagy mennyiségű energiát tudnánk tárolni, de így extrém módon torzulna a rendszerek megtérülése. A napelemes szaktanácsadó felhívta rá a figyelmet, hogy aki most kerül be a szaldós elszámolásba, az jelen tudásunk szerint 2024 után sem esik ki onnan a városi legendákkal ellentétben.

Önerős beruházásoknál 2023. december 31-én, otthonfelújítási támogatás esetén 2021. június 30-án szűnik meg a napelemek által termelt energia szaldós elszámolása, a határidők lejártával így tulajdonképpen megszűnik a nulla forintos villanyszámla lehetősége.

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője a cég online, több mint 600 fő által kitöltött kutatását elemezve arról beszélt, a legtöbben azt hiszik, hogy a bruttó elszámolás bevezetését követően is elfelejthetik majd egy életre a villanyszámlákat, de ez nincs így.

„Elviekben ugyan megoldható lenne akkor, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert. Ezzel viszont extrém módon torzulna a beruházás megtérülése és egyáltalán nem lenne rentábilis. Ennek oka, hogy a napelemes rendszerek éves össztermelésének túlnyomó része nyáron keletkezik, amikor a fogyasztás alacsonyabb, télen pedig kevesebbet termel. Így tehát a nyáron megtermelt energiát kellene hónapokkal későbbre raktározni, ami rendkívül drága és helyigényes fejlesztés” – mondta a napelemes szaktanácsadó.

Most még reális a nulla forintos villanyszámla

A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a szaldós elszámolásnál évente egyszer olvassák le az órákat, a nulladik évben pedig van egy tört időszak. Mivel export-import energiát mér az óra és a szolgáltató ezt a két értéket fordítja egymással szemben, így ki lehet nullázni a villanyszámlát. Megjegyezte: önerőből 2024 előtt kell kiépíteni a rendszert ahhoz, hogy a szolgáltató szaldós elszámolással szerződjön.

Mint fogalmazott, ebben az esetben reális is a nulla forintos villanyszámla. Nehezítő tényező ugyanakkor, ha egy újépítésű házról van szó, hiszen annak előre nem lehet ismerni a fogyasztását és rendkívül nehéz is pontosan belőni. Éppen ezért fontos a tervezésnél, hogy a rendszer bővíthető legyen, hogy ha arra a későbbiekben bármilyen okból szükség lenne.

„Városi legenda, hogy aki most bekerül a szaldós elszámolásba, az majd 2024-ben kikerül. Jelen tudásunk szerint ez nem igaz, aki erre szerződik, határidő nélkül ez alapján fizet. A négy kilowattnál nagyobb napelemekre ugyan kivethet a szolgáltató úgynevezett teljesítményadót, de ennek értéke jelenleg nulla forint. Ezen változtathatnak a következő években, de nincsen semmilyen előjele” – magyarázta Házi Ádám.

A Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője beszélt arról is, sokáig bonyolult volt a többlettermelést kiszámlázni a szolgáltatónak, 5-10 ezer forintért nem érte meg. Az elmúlt két évben ugyan egyszerűsödött a folyamat, de ezzel együtt szja-köteles maradt.

A cégek járhatnak a legjobban

Míg a lakossági rendszereknél 8-10 év a megtérülési idő, és a legtöbben erre tudták is a helyes választ az online kutatásban, addig a cégeknél egy önerős beruházás még ennél is kifizetődőbb.



„A fajlagos költség annál jobban csökken, minél nagyobb rendszert csinálunk, ami értelemszerűen az ipari méretű rendszereknél a legalacsonyabb. A vállalatok számára előny az is, hogy vissza tudják igényelni az áfát, eszközöket tudnak amortizálni, így nettóban számolják a bekerülési összeget” – részletezte a szakértő.

Házi Ádám kitért arra is, hogy a kutatás szerint rengeteg a tévhit arról, mikor nem termel energiát a napelem.

„Éjszaka természetesen nem termel, ezt a legtöbben helyesen jelölték be, de havazáskor a hóréteg és a napsütés mértékétől függően beindulhat a rendszer. Ha csak egy-két centis a hótakaró, de süt a Nap, akkor a rendszer leolvasztja magáról a csapadékot. Szintén termel ködös időben is, azzal a kivétellel, amennyiben erős tejköd van és be sem tud indulni. Az árnyék szintén befolyásoló tényező lehet, de ha részleges árnyékról beszélünk, még ha kevesebbet is, de termelni fog a napelem” – mondta a szakértő.

(Fotók: Wagner Solar)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS