Milyen információkra vagyunk kíváncsiak álláskereséskor?

2023. 12. 21., 14:10

A munkahelyváltástól sokan tartanak, amely kapcsán már a döntés meghozása is jelentős kihívás lehet, hiszen ilyenkor az ismeretlentől való félelem ösztönösen felébred a munkavállalókban. A dolgozók gyakran inkább eltűrik a kedvezőtlen körülményeket aktuális munkahelyükön, minthogy lépjenek és feladják a meglévő, biztos pozíciójukat.

Annak ellenére, hogy a munkahelyváltás nem egyszerű, a magyar munkavállalók több mint kétharmada gondolkodott már el azon, hogy nem csak az aktuális cégét, de a pályáját is elhagyja és egy teljesen új szakmában folytatja karrierjét – derült ki a Profession.hu korábbi reprezentatív felméréséből. Az idei álláskeresői viszonyulásokat vizsgáló kutatásban pedig a munkahelyváltáshoz kapcsolódó attitűdöket mérte fel az állásportál.

Miért váltunk mégis állást?

A teljes pályaváltásnál kisebb kihívás, ha a munkavállaló saját szakmájánál marad és azon belül keres új állást, hiszen így általában nincs szüksége jelentős átképzésre, teljesen új ismeretek megszerzésére. Az emberek fele mindemellett a munkahelyváltást is megterhelőnek tartja, de tízből négy válaszadó szerint megéri ez a lépés, mert tudatos tervezéssel és döntéshozatallal sokkal nagyobb az esély a megfelelő pozíció vagy magasabb bér megszerzésére.

Az új állás igénye mindig valamilyen hiányból származik: a válaszadók több mint fele (56 százalék) akkor kezd bele a keresésbe, amikor már nem érzi kielégítőnek a fizetését, és közel ilyen arányban jellemző az is, hogy a kényelmetlenné vált munkakörülmények sarkallnak valakit erre (50 százalék). 27 százalék jelezte, hogy csak elbocsátás esetén nézne új lehetőség után. Mindössze 9 százalék halogatja az álláskeresését a felmondásáig, a többség viszont már ezt megelőzően biztosítani szeretné a karrierje folytatását.

Az álláskeresés legfőbb motivátorai a magasabb bér (37 százalék), a jobb munkakörülmények (24 százalék) és a megbecsülés (12 százalék) iránti vágy. A munkavállalók 10 százaléka szeretné jobban érezni magát az adott élethelyzetében, és közel ennyien gondolják úgy, hogy szívesen megismernék saját erősségeiket és ennek értékét a munkaadók szemszögéből. 5 százalék vágyik arra, hogy bizonyíthassa saját képességeit.

Milyen információk szükségesek álláskereséskor?

A negatív tapasztalatok a transzparencia hiányából adódnak az új munkahely megtalálása során: a lejárt hirdetés vagy jelentkezési határidő, valamint az elmaradt visszajelzés mind kellemetlenséget okoznak az álláskeresőknek, akárcsak a fizetésre vonatkozó információ hiánya.

„A bértranszparencia mindkét fél érdeke. Egyfelől versenyelőnyt jelenthet az állást kínáló cégnek, hiszen akár 50 százalékkal több jelentkezést eredményezhet a fizetés feltüntetése a hirdetésben. Másfelől az erre vonatkozó információ kihagyása növeli a munkavállalók bizalmatlanságát és a kiszolgáltatottság érzését a vállalattal szemben” – magyarázza Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója.

„A nyilvánosságra hozott fizetés mindkét félnek időt és erőforrást takarít meg, hiszen így nem a hosszú felvételi folyamat végén derül csak ki, ha esetleg távol van egymástól a munkaadó és a potenciális új kolléga elképzelése az összegről, ami miatt mindkét fél csalódottan kezdheti elölről a keresést.”

Visszajelzés – akár több alkalommal is

A munkavállalók többségének (66 százalék) elegendő, ha a jelentkezés benyújtása után akkor kap visszajelzést, ha interjúra várják, azonban minden második akkor is elvárná az értesítést, ha kiesett a felvételi folyamatból. A Profession.hu felméréséből egyértelműen kiderült, hogy az álláskeresők a jelenleginél több alkalommal szeretnének visszacsatolást kapni, például amikor a hirdető céghez megérkezik a jelentkezésük.

A beküldött pályázatról leginkább emailben szeretnének értesítést kapni az álláskeresők – közel kétharmaduk ezt elsősorban a hirdető cégtől várja. A munkavállalók negyede telefonon szeretne hírt kapni a munkaadótól ilyen esetben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 18., 15:05
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a napokban megújította együttműködési szerződését, amelynek célja az erőforrások egyesítése a magyar kis- és középvállalkozások hatékonyabb érdekvédelme, különös tekintettel a stratégiai tervezés és fejlesztések támogatása terén.
2024. 07. 16., 15:40
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üzleti hangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
2024. 07. 12., 17:10
Európai Vállalkozásfejlesztési Díjjal (European Enterprise Promotion Awards) ismerték el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vállalkozástámogató alkalmazását. A VOSZPortnak digitális átállás kategóriában ítélték oda a díjat.
2024-07-18 14:23:43
Több mint 40 éve a család valamennyi szőlőültetvényét fenntartható módon, műtrágyáktól és gyomirtó szerektől mentesen kezeli, 2015 óta pedig kizárólag biogazdálkodást folytat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A szeptemberben induló qvik elektronikus fizetési alternatíva szolgáltatási díjtól és tranzakciós illetéktől mentesen, egyfajta átutalási formaként nyújthat kedvezőbb feltételeket a vevőknek, míg a boltok, webáruházak is jobban járnak vele – állítja ebben az epizódban Luspay Miklós. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának vezetője egyértelművé tette: az új rendszernek fontos célja a banki verseny élénkítése, amit kiválóan szolgálhat a bankkártyától független, számlák közötti, azonnali, biztonságos és olcsó fizetési megoldást kínáló qvik infrastruktúra. Hogyan teheti ez könnyebbé mindenki életét?
2024. 07. 03., 08:25
epizód: 2024 / 13   |   hossz: 20:51
Az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázat keretében évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A cég közzé is teszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez. A díjakat, amelyekre 2024-ben július 19-ig lehet pályázni, öt kategóriában osztják ki: kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok I-II., illetve egyéb gazdálkodó szervezetek. Kiosztanak különdíjakat is, amelyek különösen érdekesek, hiszen gyakran olyan innovatív ötleteket takarnak, amelyeket nem feltétlenül a pénz motivált – mondta el Endrész Alexandra programvezető.
2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Több mint 40 éve a család valamennyi szőlőültetvényét fenntartható módon, műtrágyáktól és gyomirtó szerektől mentesen kezeli, 2015 óta pedig kizárólag biogazdálkodást folytat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS