Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babavárót?

2021. 08. 27., 16:00

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.

A Babaváró hitel sikeres igénylését követően a hitelösszeg megérkezik a fiatal házaspár bankszámlájára. A hitel teljesen szabad felhasználású, azaz nincs megkötés arra vonatkozólag, hogy mit kell tenni a kapott összeggel. Akár be is lehet fektetni az egészet Magyar Állampapír Pluszba, ami (kamatkörnyezettől függően) jelentős nyereséget eredményezhet.

A stratégia lényege, hogy mind a hitel kifutása, mind a befektetés alakulása előre megjósolható, és a hitelre kevesebbet kell visszafizetni, mint amennyit a kötvény hoz.

A dolog pontos menete úgy zajlik, hogy először felvesszük a Babavárót, majd az egész összeget befektetjük állampapírba. Ezt követően 5 éven keresztül törlesztjük a hitelt, végül az 5 év elteltével felvesszük az állampapírban lévő összeget, és előtörlesztjük belőle a teljes fennálló tartozást.

Mennyit kell visszafizetni, ha nem születik gyermek?

Az első 5 évben a Babaváró hitel mindenképpen kamatmentes. Ha ebben az időszakban megérkezik az első vállalt gyermek, akkor pedig a kamatmentesség a futamidő végéig meghosszabbodik. Ha azonban gyermekáldás nélkül telik el az első 5 év, akkor az addig kapott kamattámogatást egy összegben kell visszafizetni. Az összeg nagysága függ attól, hogy mikor vettük fel a Babaváró hitelt: minél magasabb kamat szerepel a szerződésünkben, annál több kamattámogatást kapunk az első 5 év során. A Babaváró kamatának múltbeli alakulását, és az ebből megállapítható kamattámogatás összegét az első ábra szemlélteti (10 millió forintos hitelösszeg esetén).

Látható, hogy a Babaváró kamata hónapok óta folyamatosan emelkedik, aminek oka a referenciaként szolgáló 5 éves állampapírhozam növekedése. A kamatemelkedés következtében a kamattámogatás is mind több lesz: akik 2021. szeptemberében veszik fel a Babavárót, ők csaknem rekordösszegű, 2 millió forintot meghaladó támogatást kapnak az első 5 évre! Ez tehát az az összeg, amelyet a gyermekáldás elmaradásakor vissza kell majd fizetnie a házaspárnak.

Mennyit hoz ezzel szemben az állampapír?

A kamattámogatás összege azonban még így is alacsonyabb, mint a Magyar Állampapír Plusz által – azonos mennyiségű tőke befektetésekor – biztosított hozam. Az államkötvény átlagos hozama 5 évre évi 4.95 százalék, tehát az időszak elteltével 10 millió forintról 12,7 millió forintra hízik a befektetésünk. Ebből a nyereségből pedig könnyedén kifizethetjük a kamattámogatást, valamint előtörleszthetjük a hitelt: a végén fennmaradó összeg adja a projekt nyereségét.

Mennyi pénzt lehetett nyerni ezzel a módszerrel?

A Babaváró kamatának változásával az így megnyerhető összeg is folyton változott az utóbbi két évben. Bevételi oldalon szerepel az állampapírból felvehető összeg, kiadási oldalon pedig a felvett hitelösszeg, a hitelhez kapcsolódó állami kezességvállalás díja és a visszafizetendő kamattámogatás összege. A második ábra bemutatja, mekkora garantált nyereségre lehet így szert tenni, attól függően, hogy ki mikor vette fel a Babaváró hitelt.

Akik a mostani körülmények között, tehát 2021. augusztusban vágnak bele a projektbe, ők kb. 554 000 forintot tudnak nyerni ezzel a módszerrel. Szeptembertől már némileg magasabb lesz a Babaváró kamata, így a gyermekvállalást nem teljesítő pároknak több pénzt kell majd visszafizetniük a „meg nem érdemelt” kamattámogatás rendezésére. De még így is kb. 506 000 forint garantált nyereség ütheti a markukat, azaz 60 hónapra elosztva nagyjából havi 8 000 forint ingyen pénzre tudnak szert tenni. 

Ezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a kamatemelkedés hatása még közel sem annyira erős, hogy megakadályozza az ilyen jellegű pénzszerzést. (Ugyanakkor elméletileg eljöhet az a jövőbeli időpont, amikor olyan magasra emelkedik a babaváró kamata, hogy már nem lesz értelme belevágni ebbe a projektbe.)

Mit tehetnek a Babaváróra nem jogosultak?

Biztosan olyanok is vannak, akiknek megtetszett a lehetőség, viszont valamilyen okból kifolyólag nem jogosultak a Babaváróra. Jó hír, hogy számukra is elképzelhető egy hasonló megoldás: Babaváró hitel helyett például szabad felhasználású jelzáloghitellel is működhet a mutatvány. A havi törlesztőrészlet azonos összegű hitel esetén így valószínűleg magasabb lesz, mint a Babaváró 46 000 forintos induló törlesztője, de végül nagyságrendileg megegyező mértékű hozamra lehet szert tenni az állampapír segítségével. De közben ne feledkezzünk meg az előtörlesztési díjról sem: ha kedvezőtlen feltételekre szerződünk a bankkal, akkor az 5 év elteltével számottevő költség szakadhat a nyakunkba, ez pedig a remélt nyereség jelentős részét felemésztheti.

Összefoglalás

Láthattuk, hogy a Babaváró hitel felvételével, valamint az állampapírba befektetéssel a házaspárok jelenleg is hatszámjegyű összeget nyerhetnek, mégpedig garantált módon. A kamatemelkedési trend következtében viszont ez az összeg már jóval alacsonyabb, mint amit kb. másfél évvel ezelőtt, a legszerencsésebb időszakban lehetett tapasztalni. Fontos még, hogy a havonta megnyerhető pénz most nagyjából 8 000 forintra jön ki, cserébe pedig 10 milliós adósságot vállal magára a fiatal pár. Döntés előtt ezeket a szempontokat is mérlegelni kell, hogy ne csak az 500 000 forintnyi ingyen pénz lebegjen a szemünk előtt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS