Így érdemes nekiállni egy nyaraló berendezésének

2021. 06. 10., 19:00

Ahogy közeledik a nyár, úgy kerülnek újra előtérbe a télen elfeledett nyaralók. Bár életünk csak egy kis részét töltjük a hétvégi házakban, mindenki arra törekszik, hogy a lehető legotthonosabb, legkényelmesebb hely legyen.

Korábban a tulajdonosok leginkább a régi, lecserélt bútorokat vitték le a nyaralókba, mondván, hogy ott még jó lesz pár évig. Azonban mára már a legtöbben arra törekednek, hogy a nyaralókban is maximálisan otthon érezzék magukat.

Mivel ezek a házak kisebb területűek, mint otthonunk, ezért sok múlik azon, hogy milyen bútorokkal rendezzük be. A fő cél a helytakarékosság és a komfort, azonban ahhoz, hogy ezt elérjük több mindent is szem előtt kell tartani.

Az első a méretlevétel

Ez a szekrény biztosan befér majd – mondják sokan a bútoráruházban, de csak később derül ki, hogy bizony tévedtek, rosszul mérték le a helyet, hisz az ilyen esetekben pár centi igenis döntő fontosságú lehet.

„Nagyon fontos lemérni a területet, hogy hova, milyen bútor lenne a legjobb. Ez azért fontos, mert nem minden nap vagyunk ott, ezért sok esetben nem emlékszünk a pontos méretekre, elhelyezkedésekre. Először fel kell térképezni, hogy valójában mire van szükség, majd a pontos méret alapján érdemes elkezdeni bútort keresni, így a kereskedő is tud jó alternatívákat ajánlani” – mondja Szabó Attila, a Komforttéka fenyőbútor és matracáruház tulajdonosa.

Sokszor előfordul, hogy a vásárlók matracvásárláskor teljesen meg vannak győződve a méretekről, de otthon kiderül, hogy nem jól emlékeztek, és a matrac nem illik bele a keretbe. Az ilyen problémákat lehet elkerülni az előzetes méretvétellel, még akkor is, ha meg vagyunk győződve arról, hogy jól emlékszünk.

Engedjük el a kreativitásunk egyedi bútorokkal

Számításba véve, hogy a nyaralók alapterülete elég kicsi, érdemes a berendezésükkor többfunkciós bútorokban gondolkodnunk, melyek nemcsak praktikusak, hanem helyet is spórolnak nekünk és öltöztetik is a kisházunk.

„Az emeletes ágyakkal és a kinyitható kanapékkal is helyet lehet spórolni, illetve azokkal a szekrényekkel, amelyeknél nemcsak akasztós rész van, hanem akasztós-polcos kombinációval vannak ellátva. Bár kevesebb ruhát használunk az üdülés alatt, fontos, hogy kisebb helyen több minden elférjen” – magyarázza a Komforttéka tulajdonosa.

A komódoknál érdemes olyanban gondolkodni, ami nemcsak fiókos, vagy ajtós, hanem kombinált is; minél sokoldalúbb egy bútor, annál nagyobb hasznát vehetjük hosszútávon. Ezenkívül a nyaralóban a fali polcokkal is nagyon sok helyet tudunk spórolni, ahogy az újabb televíziókat is érdemes inkább a falra szerelni, ez megint csak helytakarékos megoldás.

De mi van akkor, ha elképzeléseink egyszerűen nem illeszthetőek be a nyaralónkba? Nos, akkor sem kell elkeseredni, ha valóban nincs olyan bútor az áruházakban, ami teljesen kielégítené az igényeket és még a helyre is tökéleseten illene; erre is van megoldásunk.

„Mi készítünk egyedi termékeket is, így, ha a nyaralóba valakinek magasabb, szélesebb termék kell, akkor mi azt elkészítjük, legyen az akár ágy vagy bútor. Tehát nem kell megijedni, hogy az átlag méret nem fér be, ezekre a problémákra van megoldás a kereskedőknél” – figyelmeztet Szabó Attila.

Nem mindegy, hogy mit hova

„Kültéri bútoroknál nagyon fontos, hogy pontosan hova kerül: fedett vagy naposabb részre. A nap sugarai ugyanis nagyon gyorsan tönkre tudják tenni az anyagot. Sajnos sok bútor nem kimondottan kerti termék, így, ha nem eső- és napvédett helyre fog kerülni az adott bútor, akkor érdemes eleve kerti bútort keresni. Ezek jobban bírják a kinti körülményeket” – tanácsolja Szabó Attila.

Egy dologgal kell csak vigyáznunk kültéren; a nedvesség ugyanis egyik bútornak sem tesz jót. Óvjuk kinti bútorainkat a locsolótól, esőtől, hogy sokáig megőrizhessük épségüket. Szerencsére a fenyő rendkívül strapabíró fafajta, azonban fontos szem előtt tartanunk, hogy fő a biztonság.

„A fenyőbútor termékeket nagyon szeretik a vásárlók, mert masszív, hosszú élettartamú, erős és gondozásmentes. Faházakba, nyaralókba elsőosztályú termék. A laminált, márványos bútorlapos termékek préseléssel, ragasztással készülnek, ezért nem olyan strapabírók, mint a tömör fából készültek. Ezért fontos, hogy laminált esetében ne az ár alapján döntsünk, hanem inkább a jó helyről származó, vastagabb anyagot válasszuk” – mondja a szakértő.

(Fotó: Szerdahelyi Csaba)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS