A járványügyi kérdőívek és általános testhőmérséklet-ellenőrzés adatkezelési kérdéseit dr. Pajor Dávid ügyvéd foglalta össze.
A járványügyi védekezés sikerességéhez elkerülhetetlen a fertőzés-gyanús személyek kiszűrése és a velük kontaktusba kerülő személyek számának minimalizálása. A központi kormányzati intézkedéseken túl a közönség számára nyitva álló helyek üzemeltetői is jelentős szerepet játszhatnak a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozásában, hiszen bizonyos helyeken – a korlátozások ellenére is – elkerülhetetlen a jelentős személyforgalom. Ennek hatására az intézmények szinte mindegyike különböző előfeltételekhez kötötte a látogatók belépését. A két legelterjedtebb ilyen gyakorlat a különböző járványügyi kérdőívek kitöltetése, illetve a látogatók testhőmérsékletének mérése lett, mely intézkedések természetesen adatkezelési, adatvédelmi kérdéseket vethetnek fel.
A különböző koronavírussal kapcsolatos kérdőívek kitöltőinek szenzitív személyes adatokat (egészségre vonatkozó adat) kell megadnia saját, illetve a vele egy háztartásban élő személyekről. Tekintettel arra, hogy személyes adatok gyűjtése, tárolása, azaz adatkezelés történik, az adatkezelőnek (és az adatfeldolgozónak) tekintettel kell lennie az adatkezelés alapelveire. Ilyen alapelvek az adatkezelés célhoz kötöttsége, az adattakarékosság, a korlátozott tárolhatóság, a megfelelő jogalap, a pontosság, illetve az előzetes tájékoztatás alapelvei.
Elengedhetetlen szem előtt tartani kockázatértékelési kérdőív készítése során, hogy az adatkezelés céljának eléréséhez valóban szükség van-e például a látogató nevén túl egyéb személyes adatra. Tekintettel arra, hogy a kérdőív egészségügyi kockázat felmérésére és rögzítésére szolgál, az egészségügyi állapotra vonatkozó kérdések pedig szenzitív személyes adatnak minősülnek, ezeknek a válaszoknak olyan információkkal történő összekötése, mint például a kitöltő személyazonosító igazolványainak száma bizonyosan túlmutat az adatkezelés célján.
Adatkezelőként azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy személyes adatok kizárólag a cél megvalósulásáig tárolható. Ezt az időtartamot természetesen nem lehet általános jelleggel meghatározni, azonban annak mindenképp észszerűnek kell lennie az eset körülményeire tekintettel. Statisztikai jelleggel természetesen akár évtizedekig is relevánsak lehetnek a bizonyos kérdésekre adott válaszok (konkrét személyhez köthetőség nélkül), az egyes, személyhez kötött vagy köthető kérdőívek tárolása azonban bizonyosan nem szükséges ilyen hosszú ideig.
Az előzetes tájékoztatás elve alapján az adatkezelésnek közérthető, részletes, teljes és könnyen hozzáférhető, előzetes tájékoztatáson kell alapuljon. Ez a tájékoztatás a társaság adatvédelmi szabályzata, amelyben a kérdőíveket érintő adatkezelési kérdésekről(pl. megőrzés helye és időtartama) az adatkezelés alapelveinek szem előtt tartásával feltétlenül rendelkezni szükséges.
A testhőmérséklet ellenőrzése, rögzítése szintén adatkezelésnek minősül, amennyiben az annak alávetett személy azonosítható. A testhőmérséklet-méréssel kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tájékoztatása nyújt segítséget. A NAIH tavasszal kiadott dokumentumával szemben a legfrissebb, 2020. október 14. napján kelt NAIH/2020/7465 számú tájékoztató alapján „a testhőmérséklet-méréssel összefüggő diagnosztikai szűrőeszközök alkalmazása alapelvszerűnek minősül, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
semmilyen módon nem jár adat rögzítésével, további tárolásával, továbbításával.”
A belépni szándékozók testhőmérsékletéről tehát kizárólag statisztikai, annak alanyának azonosításával nem járó adat gyűjthető. Az adatvédelmi hatóság kiemeli továbbá, hogy az adatkezelő felelőssége, hogy a testhőmérséklet mérésével kapcsolatos adatkezelést is az adatvédelmi alapelveknek – kiemelten az elszámoltathatóság elvének – való megfelelés figyelembevételével alakítsa ki.
Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy adatkezelési politikánk megfelel a hatályos szabályoknak, ajánlatos lehet szakember segítségét kérni annak megfelelő kialakításában, figyelmeztet
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.