Állami lakástámogatás-változások: a leggyakoribb kérdések

2024. 01. 26., 17:10

A Credipass pénzügyi szakértői összegyűjtötték, hogy melyek voltak a leggyakoribb kérdések az új CSOK Plusz és Babaváró támogatás igénylőktől, és hogy milyen változásokra, buktatókra érdemes odafigyelni annak, aki idén szeretne élni a támogatások adta otthonteremtési lehetőségekkel.

„Jó pár olyan változás lépett életbe, amelyekkel a tapasztalatok szerint nincsenek tisztában az igénylők – mondta el Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője. – Kevés szó esik például arról, hogy kik jogosultak a 10 százalékos önerőre lakásvásárlás esetén, és a hitelt nyújtó bankoknál sem egységes minden szabály. Vagy arról, hogy hány éves tb jogviszony szükséges az egyes támogatások igényléséhez, illetve hogy mi a különbség az első lakás és az első közös lakás fogalma között – utóbbi például nagy jelentőséggel bír, hiszen ez az egyetlen szó differencia, akár milliókat jelenthet az adott családnak.”

Az önerő. 2024-től ugyanis lehetőség van az eddigi 20 százalék helyett, 10 százalékos önerővel lakást vásárolni; erre családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül bárki jogosult, aki 41 év alatti, valamint korábban sosem volt 50 százalékot elérő tulajdoni hányaduk semmilyen ingatlanban. Ezzel a lehetőséggel tehát az egyedülállók is élhetnek, a házasság csak a CSOK Pluszos ügyletek esetében feltétel.

Az első közös lakás definíciója. Első közös lakásszerző lehet az a házaspár, akiknél a felek a kölcsönkérelem benyújtásakor, vagy azt megelőzően Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban tulajdonjoggal és erről nyilatkoznak is.

„Az első lakástulajdon-szerzés ténye a 10 százalékos önerő miatt fontos kritérium, nem pedig a CSOK Plusz igénylés miatt. Ettől kell elhatárolni az említett első közös lakásszerzés fogalmát, hiszen ez a CSOK Pluszt igénylők esetében a vételár felső határát határozza meg, viszont nincs kihatással az önerő mértékére. (Az első közös lakásvásárló ügyfelekre maximum 80 millió forintos maximális vételár-limit vonatkozik.) A két „kedvezményt” együtt is alkalmazhatják azok a szerencsés fiatalok, akik mindkét kritériumnak megfelelnek, tehát első lakásszerzők és első közös lakástulajdonosok is lesznek egyben – magyarázta Fülöp Krisztián. – Tehát azok az első közös otthonteremtők vásárolhatnak 80 millió forintos ingatlant 8 millió forint önerővel, ahol mindkét fél első lakástulajdonát vásárolja életében és mindketten 41 év alattiak.”

Minimális alapterület. A CSOK Plusz és Falusi CSOK esetében a minimális alapterület meghatározásánál a gyermekek száma esetén figyelembe kell venni a már meglévő gyermekeket is. Arra is érdemes ügyelni, hogy milyen típusú ingatlan lesz a hitel célja, ugyanis ez is nagyban befolyásolja majd a sarokszámokat. Az új rendelet ugyanis különbséget tesz a lakás, illetve az egylakásos lakóépület, ház fogalma között, valamint új szabályozás lépett életbe az alapterületeket tekintve is, mind a használt, mind az új ingatlanok esetében. A Credipass szakértői szerint, előfordulhat olyan helyzet, hogy az ügyfél által vásárolt, a társasházi alapító okirat szerint bejegyzett társasházi lakás, a CSOK Plusz jogszabály alapterület elvárásai szempontjából mégis önálló épületnek minősül. Ez a probléma jellemzően ikerházi, sorházi vagy láncházi lakásoknál fordulhat elő a tapasztalatok szerint – önálló egylakásos lakóépületnek minősítik ugyanis a kérdéses ingatlant abban az esetben, ha ez egy lakást magában foglaló, önálló tető- és épületszerkezettel, valamint a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik. Ebben az esetben az ingatlannak idéntől már 30 négyzetméterrel nagyobbnak kell lennie, mint lakás esetén.

Mi a helyzet akkor, ha az ügyfél korábban már igényelt CSOK-ot és a CSOK-hoz kapcsolódó kamattámogatott hitelt, de most a CSOK Pluszt szeretné igénybe venni? „Ebben az esetben először a CSOK kamattámogatott hitelt kell végtörleszteni – amennyiben a hitel még fennáll – ekkor lehet az új CSOK Pluszt igényelni” – mondta el a szakértő. – Amennyiben nem volt vállalt gyermek a CSOK igénylésekor – vagy az akkori vállalás már teljesült –, akkor nem keletkezik visszafizetési kötelezettség és a kapott vissza nem térítendő támogatás megmaradhat. Amennyiben vállalt gyermekre igényelték korábban a CSOK-ot és a vállalás nem, vagy csak részben teljesült, akkor a még meg nem született gyermekre járó CSOK összegét büntetéssel növelten kell visszafizetni az állam felé. Ezt követően igényelhető új lakáscélra a CSOK Plusz. Illetve ebben az esetben is fontos kiemelni, hogy a CSOK Plusz mindig új gyermek vállalásával jár, így ennek a feltételnek mindenképpen teljesülnie kell az új igénylés után,”

A CSOK Plusz és a Falusi CSOK kombinálása. Ezt a lehetőséget jogszabályban is rögzítették, de a részletszabályok összehangolása a két termék kapcsán az év eleji tapasztalatok alapján még várat magára. A termék ráadásul egész biztosan nem lesz minden banknál elérhető, a Credipass szerint ezért erről is érdemes pénzügyi szakértővel egyeztetni.

Társadalombiztosítási jogviszony. A CSOK Plusz esetén az idei évtől lépett életbe a minimum 2 éves társadalombiztosítási jogviszony meglétére vonatkozó elvárás, amely jelentős szigorítás a korábbi féléves időtartamhoz képest. A Babaváró esetében az egyik félnek pedig minimum 3 éves, megszakítás nélküli tb jogviszonnyal kell rendelkeznie, így tehát ezekre különösen érdemes odafigyelni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-27 12:10:11
A belügyminiszter május 24-i kezdettel az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

Izgalmas fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán: elektronikus szem, elektronikus orr és többféle szemkamera is helyet kapott az újonnan kialakított laboratóriumban.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS