Aki mer, az nyer: 80 válságkezelési intézkedés 8 vállalattulajdonostól

2020. 04. 30., 15:15

Mintegy 80 kipróbált válságkezelési intézkedést azonosítottunk az elmúlt három hétben nyolc középvállalati tulajdonossal. A cégek többségének reakcióit az határozta meg, hogy árbevételük mennyivel csökkent a március-áprilisi időszakban. Azt a kérdést ugyanakkor, hogy miként kell cégüknek változnia, ha a jelenlegi gazdasági megtorpanás 18–24 hónapig tart, még nagyon kevesen tették fel maguknak. Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő írása.

Vannak, akik már bezártak, mert az árbevételük 98 százaléka három hét leforgása alatt „eltűnt” és vannak, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert az előállt egészség- és járványügyi helyzet miatt – egyelőre – megnövekedtek eladásaik. Az elmúlt hetekben több cégtulajdonos osztotta meg velem az elmúlt közel két hónapban megtett lépések tapasztalatait. Összesen közel 100 intézkedést azonosítottunk közösen az érintettekkel, ezek nagy részét a vállalkozások már meg is valósítottak.

Minden cégtulajdonos felmérte érintettségét és – kik gyorsabban, kik lassabban – megtervezte és elindította válaszintézkedéseket, amelyek elsődleges célja a túléléshez szükséges feltételek biztosítása volt. Az első cég már március elején – az olaszországi korlátozásokkal egy időben – elkezdte a helyzetértékelést–felkészülést, és április 1-vel új munkarendre állt át, módosítva több mint 100 alkalmazottjának munkaszerződését is. Más vállalatok egyelőre a humán védelmi intézkedéseken és a beruházási keretek nullára csökkentésén túl nem változtattak napi működésükön (a nyolc cég közel fél milliárd forinttal csökkentette beruházási keretét). Az új szerződéskötések ugyanakkor minden esetben megálltak vagy komolyan lelassultak.

Elismerést érdemel a cégek gyors reagálása, bár egyes esetekben az őket ért hatások pontos megismerése és az intézkedések szélessége terén még akadnának lehetőségek. Az is látszik, hogy a tulajdonosok jelentős része még fel tudja idézni a 10 évvel ezelőtti pénzügyi válság tanulságait. Mégis, talán az egyik leginkább hiányzó elem annak a szempontnak beépítése a tervezésbe, hogy a jelenlegi válság 18–24 hónapig is eltarthat. 3–4 hónapig egy cég fenn tudja tartani magát a jelenlegi helyzetben, de – szemléletében is – lényegesen eltérő megközelítést kíván, ha arra akarunk felkészülni, hogy egyrészt mit jelent, ha a jelenlegi helyzet elhúzódik, másrészt mit hoz magával, ha tovább romlik. A kiskereskedelem például nagyon jó márciusi eredményeket ért el, de már most is látszik egyes helyeken, hogy ez a kiugrás csak átmeneti volt. A tartós fogyasztási cikkek terén pedig érdemes visszatekinteni a pénzügyi válság éveire, amikor ez a termékkategória – és gyártóik – évekig nem tudták visszaszerezni a korábbi évek forgalmi számait. Előre, hideg fejjel megtervezett válaszok hiányában és időnyomás alatt kis eséllyel születnek egy újabb stresszhelyzetben jó megoldások.

Ilyen bizonytalan helyzetben senki sem tud tervezni, és most nem is ez a feladat. Tulajdonosként és cégvezetőként látnunk kell, hogy milyen intézkedések segíthetik a hosszú távú fennmaradást, sőt, képesnek kell lennünk arra is, hogy előnyt kovácsoljunk a jelenlegi helyzetből. (A felmérésből az is látszik, hogy vannak vevőszegmensek, amelyeknek most érdemes kereslete nem csökkent – esetenként éppenséggel emelkedett, egyes cégek már megkezdték ezt kiaknázni.) Az elmúlt hetekben több olyan cégvezetővel is volt alkalmam beszélni, aki már az új lehetőségeket mérlegelte, akvizíciós célpontokat keresett.

A teljes tanulmány itt érhető el.

 

Krausz Zoltán
vállalatépítési szakértő
www.vallalatepites.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS