Ha kiberbiztonságról van szó, a felhasználók túlnyomó része meg van győződve arról, hogy tökéletes biztonságban van. Ez egyértelműen rossz megközelítés. Többek között pont ez a hozzáállás teszi őket sebezhetővé a számítógépes bűnözők számára és eredményezi azt, hogy évről évre rekordszámú kibertámadás történik világszerte – hívja fel a figyelmet Földesi László, a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.
Az utóbbi egy években átlagosan a felhasználók 44 százalékát érte valamilyen számítógépes támadás; a kiberbűnözés áldozatául esett felhasználók globálisan 172 milliárd dollárt (áldozatonként átlagosan 142 dollárt) és közel 24 órát vesztettek világszerte.
„A kiberbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak nem mindig társulnak a megfelelő magatartásformával. Ha ugyanis erre is ügyelni kellene, az megváltoztatná a felhasználók internetezési rutinját, korábbi berögzült szokásaikat. Ezt kevesen vállalják, pedig eléggé alacsony ár ahhoz képest, amit támadás esetén áldozatként fizet az ember” – mondja Földesi László, Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.
A kiberbűnözés áldozatainak három közös jellemzője van:
Azok a felhasználók, akik kiberbűnözés áldozatává váltak, inkább hangoztatni szerették a számítógépes biztonság fontosságát, mintsem, hogy tegyenek is érte. Pedig internetes szokásaik átalakításával nagy valószínűséggel megelőzhető lett volna a baj. Érdekes, hogy bár a felhasználók 44 százaléka saját bőrén tapasztalta a kiberbűnözést, 39 százalékuk mégis úgy érzi, hogy képes minden változtatás nélkül megvédeni érzékeny adatait.
Azok a felhasználók, akik több eszközzel is rendelkeznek, nagyobb valószínűséggel lesznek kiberbűnözés áldozatai. Az áldozatok 37 százaléka rendelkezik okos eszközzel és játékkonzollal egyaránt. A csatlakoztatott otthoni eszközök is jelentős veszélyfaktorok. Ezt fokozott óvatossággal és körültekintéssel hatékonyan lehet kezelni a digitális világban töltött idő során.
A kibertámadást elszenvedettek nagy része nem él az ujjlenyomat azonosítás, az arcfelismerés, a mintapárosítás, a személyes VPN, a hangazonosító vagy a kétfaktoros hitelesítés lehetőségével. Emellett 20 százalékuk ugyanazt a jelszót használja az összes online fiókban, 58 százalékuk pedig legalább egy eszköz vagy fiók jelszavát megosztotta másokkal. Ezek hatalmas hibák, ne kövessük el őket!
„Fontos, hogy az élet minden területén – így internethasználat közben – is tudatosak legyük. Folyamatosan frissítsük ismereteinek, hiszen a digitális transzformáció korában rendkívül gyorsan mennek végbe változások. A kibertámadások megelőzése részben saját felelősségünk is, így fokozott figyelmet kell tanúsítanunk a saját biztonságunk érdekében” – hangsúlyozza Földesi László.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.