Nő az átlagbér, de nőnek az árak is Romániában – derült ki az Országos Statisztikai Intézet által nyilvánosságra hozott adatsorokból. Csaknem 3 000 lejre emelkedett decemberben az országos nettó átlagbér Romániában.
A legnagyobb fizetéseket változatlanul az IT-szektorban folyósítják Romániában, ahol a nettó átlagbér majdnem 7000 lej. A legkevesebbet, átlagosan 1657 lejt pedig a vendéglátásban dolgozók vitték haza – írja a Krónika.
Bakos Levente közgazdász szerint a statisztikai adatok is jól mutatják, hogy a román kormánynak vesszőparipája a bérek számszerű növekedése, mert ezt nagyon jól lehet kommunikálni. A kérdés az, hogy nőtt-e, s ha igen, mennyivel a vásárlóereje a pluszban keresett pénznek. A válasz: valószínűleg nem.
Románia más gazdasági mutatói ugyanis jelentősen romlottak, vagy romlófélben vannak: ezt mutatja a lej-euró árfolyam helyzete, illetve az inflációs mutatók is. „Ha ezeket a kormány nem tudja kordában tartani, hiába viszünk több pénzt haza” – magyarázza Bakos Levente.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.