A szlovákiai vállalkozók ugyan továbbra is elégedetlenek az ország vállalkozói környezetével, a Bisnode Slovensko tanácsadó társaság legfrissebb felmérése szerint azonban ez a cégalapítási kedven nem látszik meg.
A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) a napokban tette közzé, hogy az idei első félévben tovább romlott a vállalkozó környezet Szlovákiában – írja az Új Szó.
A vállalkozói környezet PAS által kidolgozott indexe a 2006-ban elért 126,5 pontos csúcshoz képest mára 43 pont alá süllyedt. Peter Serina, a PAS ügyvezető igazgatója szerint a legtöbb gondot a katasztrofális jogérvényesítés, az évekig elhúzódó bírósági tárgyalások és a túlbürokratizált jogi környezet jelenti.
A problémák ellenére a vállalkozói kedv nem csökken. „A tavalyi év második felében több jel is arra utalt, hogy a cégalapítási kedv Szlovákiában egyre visszafogottabb lesz. Az idei adatok azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítják” – nyilatkozta Petra Štěpánová, a
A Bisnode felmérése szerint az idei első félévben 11 401 új társaságot – 11 298 kft.-t és 103 részvénytársaságot – hoztak létre Szlovákiában. „Ez az elmúlt négy év legjobb eredménye” – mondta Petra Štěpánová, a tanácsadó cég elemzője. 2016 első felében az újonnan alapított cégek száma még alig haladta meg a 10 300-at, és a tavalyi év első feléhez képest is több mint 300-zal több új társaság jött létre idén.
Az idei első félév végén 282 640 céget regisztráltak Szlovákiában. A legtöbb új céget Pozsony megyében alapították, csaknem 3 ezret, a lista végén Trencsén megye szerepel 637 cégalapítással.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.