Szerbia a 2018-ban januártól decemberig 1,8 millió tonna nyers acélt állított elő. A termelésnövekedést tekintve ezzel világelső.
2017. hasonló időszakában 1,3 millió tonna acélt állítottak elő Szerbiában, ehhez képest a tavalyi adat 38,9 százalékos növekedést jelent. Ez az eredmény a termelésnövekedés szempontjából világviszonylatban a legjobb – írja a Magyar Szó.
A nemzetközi acélszövetség adatai alapján a második helyen Vietnám áll 35,9 százalékos növekedéssel, 12,8 millió tonna acél előállításával.
A termelés legnagyobb hanyatlását Venezuelában jegyezték. Itt 69,3 százalékkal esett vissza az acél előállítása: a két évvel ezelőtti 411 ezer tonnáról 126 ezer tonnára.
2018 első tizenegy hónapja alatt a világ 64 országában 1,646 milliárd tonna acélt állítottak elő. Ebből Kína adja a termelésnek megközelítőleg a felét, 857,3 millió tonnát.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.