Sorban állnak le az autógyárak Szlovákiában

2021. 08. 26., 10:00

A szlovák Statisztikai Hivatal jelentése szerint a szlovák gazdaság tavaly tavaszi 11 százalékos visszaesését követően az idei második negyedévben éves szinten már 9,6 százalékkal nőtt a GDP, amire Szlovákiában 13 éve nem volt példa. A növekedést az autóipar lassulása fékezheti.

Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője szerint a dinamikus fellendülés nem kismértékben az autógyártóknak köszönhető, amelyek tovább növelték a kivitelüket. A szlovák gazdaság húzóágazatának számító autóiparnak azonban egyre több gondot okoz az alkatrészhiány, amely miatt egyre gyakoribbak a leállások – írja az Új Szó.

A pozsonyi Volkswagenben e héten is szünetel a luxuskivitelű utcai terepjárók gyártása, Lucia Kovarovič Makayová, a Volkswagen Slovakia szóvivője pedig közölte, hogy az említett autók gyártósorait a félvezetők globális hiánya miatt szeptember 2-án és 3-án is leállítják.

„Arra számítunk, hogy a csipellátás a harmadik negyedévben is akadozik majd, és az alkatrészhiánnyal kapcsolatos válság épp ebben a negyedévben tetőzhet. Így nem zárhatjuk ki, hogy az elkövetkező időszakban újabb intézkedéseket kell hoznunk emiatt” – állítja Makayová, aki szerint az év vége felé már javulásra számítanak.

Nehézségekkel küzd a nagyszombati Stellantis Slovakia is. „A tervezett nyári leállást követően e héten hétfőn, augusztus 23-án is kénytelenek voltunk leállítani a gyártásunkat mindhárom műszakban, és kedden is csak a délutáni műszaktól indult be a munka” – mondta Peter Švec, a Stellantis Slovakia szóvivője. A nagyszombati autógyárban márciustól okoz gondot az alkatrészhiány, amely miatt többször is le kellett állniuk.

A Kia Motors Slovakia Zsolna melletti üzemében a tervezett nyári leállást követően augusztus 9-én láttak hozzá újra a gyártáshoz, és a cég múlt heti bejelentése szerint egyelőre nincsenek problémáik. „Eddig sikerült elkerülnünk az alkatrészhiány miatti nagyobb leállásokat, a helyzet azonban rendkívül képlékeny, így meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta Tomáš Potoček, az autógyár szóvivője.

Idén még nem számíthatunk a helyzet látványos javulására, a csipgyártók a jövő év második felére tornászhatják vissza magukat a járvány előtti szintre.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS