A folyamatosan növekvő energiaárak miatt egyre több szlovákiai családnak okoz gondot a rezsiköltségek megtérítése. A legnehezebb helyzetben a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a többgyermekes családok vannak.
Szlovákiában tavaly a családok lakhatással kapcsolatos kiadásai ugrottak meg a leglátványosabb ütemben a többi szolgáltatáshoz képest – írja az Új Szó.
Az egy évvel korábbinál átlagosan 4 százalékkal nőttek a rezsiköltségek, az áremelések idén is folytatódnak. Az áramszolgáltatás díjszabása a fűtési szezon után csaknem 8, a gázszolgáltatásé 4, a távfűtésé pedig 2 százalékkal nő. A családi kassza kiadásainak negyedét a rezsiköltségek teszik ki.
Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint a szlovákiai háztartások 8 százaléka csak késve, vagy egyáltalán nem tudja megtéríteni az energiaszolgáltatók által kiállított számlákat, mert nincs rá pénzük.
Görögországban például a családok több mint 35, Bulgáriában pedig a 30 százalékának okoz gondot a rezsiköltségek kifizetése. Romániában ez a családok 14, Magyarországon a 11 százalékát érinti.
A legrosszabb helyzetben azok a családok vannak, amelyekben egy szülőnek kell eltartania egy vagy több gyermeket. Az ilyen háztartásoknak nagyjából a 15 százaléka képtelen időben megtéríteni az energiaszámlát. Ugyanezzel a problémával kénytelen szembenézni azonban a háromnál több gyermeket nevelő családok tizede is.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.