Mi az a gázár-liberalizáció? Sokan nem is hallottak róla Romániában

2020. 06. 29., 14:00

Miközben a román kormány és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) arra buzdítja a lakosságot, hogy ne maradjanak passzívak, válasszák ki a számukra legmegfelelőbb árajánlatot és gázszolgáltatót, a fogyasztók több mint fele nem is hallott erről.

Az INSCOP Research közvélemény-kutató cég által közzétett felmérés szerint ötből csak egy állampolgár véli úgy, hogy elegendő információval rendelkezik arról, hogy milyen mozgástere van július 1. után – írja a Krónika.

A kutatás időpontjában – május végén, június elején –, amikor hozzávetőleg még egy hónap volt hátra az árliberalizációig, a válaszadók 48,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hallott már erről.

38 százalék fontolgatta, hogy szolgáltatót vált, amennyiben egy másik cégtől kedvezőbb ajánlatot kap, 27,9 százalék elutasította ezt a lehetőséget. A megkérdezettek 30,8 százaléka mondta azt, hogy otthonában nincs vezetékes gáz.

A kérdőívet kitöltők 62,3 százaléka úgy gondolja, az államnak csak a kis jövedelmű fogyasztókat kellene támogatnia, 34 százalék szerint úgy véli, hogy mindenkinek, bevételtől függetlenül kellene kapnia kisebb összegű állami támogatást.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS