Idén is folytatódik a drágulás Szlovákiában

2022. 01. 03., 18:55

Elemzők szerint 2022 a folytatódó drágulások éve lesz Szlovákiában. Az élelmiszerek már eddig is a legnagyobb mértékben drágultak a régiónkban, január 1-től pedig az energiaárak is nőttek a családok számára.

Tavaly történelmi csúcsokat döntött a gáz és a villanyáram világpiaci ára, amit a szlovákiai cégek már az elmúlt évben megéreztek, a drágulást pedig az idei év elejétől a családok sem kerülhették el – írja az Új Szó.

Az áramszolgáltatás esetében ez ugyan valamivel alacsonyabb lesz, mint amivel tavaly decemberben riogattak, sok családnak azonban így is jóval mélyebbre kell majd a pénztárcájába nyúlnia a tavalyihoz képest.

„Az áramszolgáltatás esetében a rendszerüzemeltetési díjat 33 százalékkal sikerült lefaragnunk, a növekvő világpiaci árak ellenére így alacsonyabb lesz a drágulás, mint azt eredetileg vártuk. A családok nagy része nagyjából akkora kiadásokkal számolhat majd, mint 2020-ban” – mondta Andrej Juris, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnöke.

Egy panellakásban lakó család számára a havi kiadások a tavalyihoz képest nagyjából 3 euróval nőnek, míg a villanyt vízmelegítésre és fűtésre is használó háztartások havi kiadásai mintegy 12 euróval lesznek magasabbak.

Hasonló a helyzet a lakossági gázszolgáltatás esetében is. Ez a tavalyihoz képest – a fogyasztástól függően – idén 9–23 százalékkal drágul. Azok a háztartások, amelyek a gázt csak főzésre használják, havonta átlagosan mintegy 50 centtel fizetnek majd többet, mint tavaly. A gázt főzésre és vízmelegítésre is használók esetében a különbség csaknem 10 euró lesz, míg a gázt a főzés és vízmelegítés mellett fűtésre is használó családok átlagosan havi 19 eurós drágulásra számíthatnak.

Jó hír azonban, hogy idén a munkapiaci helyzet további javulására számíthatnak. „Mindez a fizetéseken is meglátszik, az átlagbér az előzetes becsléseink szerint nagyjából 6 százalékkal nőhet a tavalyihoz képest” – tette hozzá Horňák.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS